Dr. Simon Kis Gábor halálával a magyar gyógyszerészet és egészségügy egy olyan szakembert veszített el, aki életét nem csupán a gyógyszerészi hivatásnak, hanem a magyar egészségügyi rendszer szervezésének, fejlesztésének és korszerűsítésének is szentelte.
1940-ben született. Gyógyszerészként és közgazdászként egyaránt olyan tudást szerzett, amely későbbi pályájának különleges sajátosságát adta: jól ismerte a gyógyszerészet mindennapi világát, ugyanakkor értette az egészségügy gazdasági, szervezési és államigazgatási összefüggéseit is.
Pályájának egyik meghatározó szakasza az Egészségügyi Minisztériumhoz kötődött. 1971 és 1988 között a minisztérium főosztályvezető-helyetteseként dolgozott.
Ezt követően 1988-tól 1995-ig az Országos Kórház- és Orvostechnikai Intézet főigazgatója volt. Ez a feladat már önmagában is jelzi szakmai súlyát: az intézmény vezetőjeként a kórházi ellátás és az orvostechnika olyan területeivel foglalkozott, amelyek az egészségügy működésének alapvető feltételeit jelentették.
A rendszerváltozás utáni időszakban pályája új irányt is vett. magángyógyszerészként bekapcsolódott a gyógyszerészet átalakuló világába, miközben megmaradt a szakmapolitikai és tudományos élet aktív szereplőjének.
A Magángyógyszerészek Országos Szövetségének alapító tagja volt.
A gyógyszerellátás szervezéséről, történetéről és jövőjéről több tanulmányt, vitaindító írást publikált. A Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság többek között A magyar gyógyszerellátás szervezetének helyzete 1950-ig és A szocialista gyógyszerellátás helyzetének alakulása című munkáit is megemlíti.
Nevéhez fűződik a gyógyszerészi menedzsmentképzés magyarországi meghonosítása is. Ő alapította meg Magyarországon a gyógyszerész-menedzserképzést, felismerve, hogy az önálló gyógyszertárvezetéshez a klasszikus gyógyszerészi tudás mellett gazdasági, pénzügyi, szervezési és vezetői ismeretekre is szükség van.
Ez a szemlélet különösen fontossá vált a gyógyszertárak privatizációját követően. Az új korszakban a gyógyszerészeknek már nemcsak szakmai, hanem vállalkozói és gazdasági döntéseket is kellett hozniuk. Simon Kis Gábor munkássága éppen ezt a változást segítette: hidat teremtett a gyógyszerészi hivatás és a modern menedzsment között.
A Szakmai közéletben is aktív volt. Kezdetektől fogva részt vett a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének vezetőségi munkájában, 2000-ben ” Gyógyszerészetért ” életműdíjat vehetett át. A Gyógyszerészek Országos Kongresszusának rendszeres előadójaként, Gyógyszertári menedzsment továbbképzések szervezőjeként évtizedeken át segítette a gyógyszerész kollégák közgazdasági ismereteinek fejlesztését.
Írásaiban és előadásaiban nem félt kérdéseket feltenni. A Quo vadis gyógyszerészet? című vitaindító közleménye is ezt a gondolkodásmódot tükrözte. Nem egyszerűen a fennálló rendszert kívánta leírni, hanem azt kereste, merre kell továbbhaladnia a magyar gyógyszerészetnek, hogyan őrizhető meg a hivatás szakmai tartalma, miközben a gyógyszertárak működése egyre inkább gazdasági és piaci környezetbe kerül.
A gyógyszeriparral is szoros kapcsolatban állt. 1998-tól a Richter Gedeon Nyrt. felügyelőbizottságának tagja volt, ahol gyógyszerészi, egészségügyi és közgazdasági tapasztalatait egyaránt hasznosíthatta.
Munkásságának egyik legfontosabb üzenete talán éppen az volt, hogy a gyógyszerészetet nem lehet elszigetelten szemlélni. A gyógyszer nem pusztán termék, a gyógyszertár nem pusztán üzlet, a gyógyszerész pedig nem pusztán kiszolgálója a rendszernek. A gyógyszerellátás az egészségügy szerves része, amelyben egyszerre van jelen a szakmai felelősség, a beteg iránti szolgálat, a gazdasági racionalitás és a társadalmi felelősség.
Dr. Simon Kis Gábor hosszú pályája során ezeknek a szempontoknak a közös érvényesítésére törekedett. Volt államigazgatási vezető, intézményvezető, magángyógyszerész, oktató, szakmai közéleti szereplő és a gyógyszerellátás jövőjéről gondolkodó szerző.
Életművének jelentősége ezért túlmutat egyetlen intézményen vagy egyetlen szakmai területen. Generációk gyógyszerészeinek gondolkodására volt hatással, különösen azzal, hogy a gyógyszerészi hivatás jövőjét a szakmai tudás, a gazdasági ismeretek és a korszerű vezetői szemlélet egységében látta.
Részt vett a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság munkájában elnökségi tagként, majd a Szervezési Szakosztály elnökeként. 2004-ben Mozsonyi Sándor Emlékérmet kapott.
Egy olyan korszakban kezdte pályáját, amikor a gyógyszerellátás még szinte teljes egészében állami rendszerben működött, és olyan időszakban dolgozott tovább, amikor a gyógyszertárak, a gyógyszerészek és az egész gyógyszerpiac alapvető változásokon ment keresztül. E változásoknak nem pusztán szemlélője volt: alakítója is lett.
Halálával egy olyan szakmai nemzedék egyik meghatározó alakjától búcsúzunk, aki egyszerre gondolkodott gyógyszerész fejjel, közgazdászként és egészségpolitikai szakemberként.
Emlékét nemcsak publikációi és szakmai tisztségei őrzik, hanem azok a gyógyszerészek is, akik számára a hivatás gyakorlásához szükséges szakmai tudás mellett a korszerű gondolkodás, a felelősségvállalás és a közösség szolgálata is fontos maradt.
Nyugodjék békében!
