Megtiszteltetés és felelősség az, hogy a miniszterelnök a Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetésére kért fel, nem posztot, hanem feladatot kaptam – mondta a kulturális és innovációs miniszter hétfőn az MTI-nek adott interjújában.
Hankó Balázs azt mondta: – Nemzetünk versenyképességét és közösségein alapuló identitásának erősítését és őrzését kell szolgálnom. Köszönetet mondott Csák János leköszönő miniszternek, akitől az elmúlt években sokat tanult a vezetésről és a diplomáciáról. – Az ő munkáját kívánom folytatni – hangsúlyozta.
A kormányzati tapasztalatairól azt mondta, hogy már sokfajta helyzetben segítette az elmúlt években a kormány munkáját: volt már tanácsadó, miniszteri biztos, helyettes államtitkár és államtitkár is. A Kulturális és Innovációs Minisztériumban 2022 nyarától felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárként, majd 2022 decemberétől négy terület, a felsőoktatás, a szakképzés, a felnőttképzés, az innováció államtitkáraként végezte feladatát – emlékeztetett.
Ugyanakkor már 2010-től az egészségügyért felelős államtitkárságon tanácsadóként dolgozott, ezt követően pedig 2017-től mint az orvosegyetemek fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, majd 2020 nyarától mint felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár dolgozott Palkovics László miniszter mellett – tette hozzá. – Így a hajnali munkakezdés már akkor a mindennapjaim részévé vált. Jól ismerem mind a minisztériumi, mind a kormányzati működést, és szeretek és tudok is sokat dolgozni – fogalmazott Hankó Balázs.
A szakmai hátteréről azt közölte, hogy eredendően gyógyszerész és egyetemi oktató, de az utóbbi években a közszolgálatban dolgozott különféle vezetői állásokban. – Úgy érzem, alapos ismeretekkel rendelkezem a felsőoktatással és több szakterülettel, a tudományirányítással és a közintézmények megújításával kapcsolatban. Hagyományos gyógyszerészi család tagjaként a történelem szeretete mellett nem is volt kérdés, hogy szüleim pályáját kövessem, így végeztem 2001-ben a Semmelweis Egyetemen is, ahol egyszerre kezdődött el a gyógyszerészi és az oktatási-kutatási pályám – mondta a minisztérium élére felkért politikus.
Úgy folytatta, hogy az egyetem főgyógyszerészeként felelős volt az ország legnagyobb betegellátó intézményének, a Semmelweis Egyetemnek a gyógyszerellátásáért, több tantárgy oktatója volt, kutatási területe a gyógyszerészi gondozás és beteg-együttműködés a helyes gyógyszeralkalmazás érdekében.
Hozzátette: 2022-ben habilitált, 2023-ban kapta egyetemi tanári, professzori kinevezést a Semmelweisen; az egyetem vezetésében Merkely Béla rektor stratégiai helyettese volt a helyettes államtitkári kinevezéséig, 2020 nyaráig. Családjáról azt mondta, hogy felesége is gyógyszerész, akivel közösen végeztek az egyetemen, négy gyermekük közül a legidősebb már egyetemista, második gyermekük most érettségizik, és immár a másik kettő is gimnazista. Közös kapocsnak nevezte, hogy családjuk elég aktív Gödöllő közösségi és egyházközösségi életben.
Férjként és apaként tehát sok tapasztalatom van a magyar családok öröméről és nehézségéről. Miniszterként kiemelt feladatnak tartom Magyarország családbarát szellemiségének megőrzését, a családot alapítók teljes körű támogatását
– hangsúlyozta. Szakmai terveiről kiemelte, hogy mindenekelőtt a versenyképesség erősítése a feladata.
– Mivel azt akarjuk, hogy legyenek sikeresebbek a magyar fiatalok, versenyképes egyetemek, XXI. századi szakképzés kell. Meggyőződésem, hogy egyetemeinknek, szakképzésünknek, felnőttképzésünknek, innovációnknak a magyar gazdaság szolgálatában kell állnia. Azon fogok dolgozni a számok nyelvén, hogy legyen egy egyetemünk 2030-ra a világ legjobb száz intézménye között, legalább három az Európai legjobb százban. Célom, hogy Magyarország legyen Európa tíz leginnovatívabb országa között. Jó alapjaink vannak, gondoljunk csak a gyógyszerészként általam jól ismert magyar gyógyszeriparra – fogalmazott Hankó Balázs.
Az interjúban elhangzott az is, hogy a szakképzésben is van teendőnk: tavaly az EB-n a magyar szakképzés ezüstérmes lett, így most az a cél, hogy legközelebb legyen aranyérmes. – A magyar családpolitika, családügy világszinten kiváló, csodájára járnak más országokból. A család közösségeink alapja, nemzetünk legfőbb építőegysége, értéke. A meghozott intézkedések kiteljesítése ezt erősíti, ezt kell, hogy erősítse tovább. A célom, hogy a családpolitikánk eredményeit, lehetőségeit tovább erősítsem, és a fiatalok biztosak legyenek abban, hogy családot alapítani, gyermekeket nevelni érdemes és itthon érdemes – hangsúlyozta.
A kulturális területen két célt tűzött ki: a nemzeti identitásunk megőrzését és a magyar kulturális élet értékközvetítő szerepének erősítését. – Arra törekszem, hogy azokat a személyeket és csoportokat, akik és amelyek értékeket teremtenek, megbecsüljük és további alkotásra sarkalljuk. A magyar kultúra gazdag és különleges. Feladatom és szándékom, hogy egyszerre lehessen a népi kultúrát vagy az anyanyelv ápolását mindennapjaink részeként megtartani és a magaskultúra alkotásait is megvédeni. Ez az a magyar modell, amelynek nemzetünk jövőjének Kárpát-medencei dimenzióban kell biztos alapot adnia, és ez az a versenyképességi fordulat, melyet Európának is ajánlunk július 1-től kezdődő elnökségünk során – mondta Hankó Balázs.