Egészségügyi közgazdász: Felesleges és drága a kórházi gyógyszerellátás kiszervezése
Dózsa Csaba szerint az új szervezet fölállításának csak rövid távon 3-5 milliárd forint lehet a tranzakciós költsége. Ez az összeg pedig a hazai egészségügyből fog hiányozni.

Akár még növelheti is az intézmények eladósodását, ha a kórházi gyógyszerellátást a kormányzat egy különleges jogokkal felruházott, úgynevezett projekttársaságra bízza – közölte Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász az ATV reggeli műsorában.

Jelenleg a kórházak közforgalmú, azaz lakossági vénybeváltással foglalkozó patikákat is működtetnek, az innen származó néhány milliárdos bevétellel a kórházak most szabadon rendelkeznek. Ebből fizethetnek egyéb számlákat, jubileumi jutalmakat vagyis bármit amire a havi állami finanszírozásból nem telik. Ha a feladatot átveszi a projekttársaság ez az összeg az új szervezet profitját szolgálja.

Dózsa Csaba szerint a kórházaknak egyik alapfeladata a gyógyszerbeszerzés. Ennek kiszervezése olyan „minthogy nekem van két kezem, meg két lábam, és akkor azt mondanák, hogy vágjam le a bal kezemet, adjam oda a szomszédnak.

Ha pedig szükségem van arra, hogy bal kézzel fogjam meg a bögrét, akkor szólok neki, hogy gyere már Józsi, és segíts nekem. Körülbelül erről szól a projekttársaság - mondta a közgazdász. Hozzátette: a gyógyszerellátás nem egy olyan területe a kórháznak, mint a takarítás, vagy az őrzésvédelem, amit talán ki lehet szervezni.

Arra a kérdésre, hogy mondhatja-e egy kórház igazgatója, márpedig ő nem szeretné a patika üzemeltetését átadni egy projekttársaságnak, a közgazdász azt felelte: mondhatja, egyszer, de következő napon már nem lesz igazgató.

A kórházi patikák projekttársaságba szervezése a rendeleti kormányzáshoz tartozik. Dózsa Csaba hozzátette azt is, hogy ez a projekttársaság olyan, mint a Jupiter. Neki mindent szabad, így például nagykereskednie, továbbá szabad mérlegelnie, hogy milyen gyógyszereket akar beszerezni, és ha netán a társaságnak majd nem éri meg az adott készítmény megvásárlása, akkor mondhatja azt is, hogy ezt a kórház oldja meg maga.

„Ilyeneket lehet olvasni a kormányrendeletből, melyről azt gondolom, teljesen felesleges ez a szabályozás.”

A közgazdász beszélt arról is, hogy a jelenlegi szabályozás mellett is megvan a kormányzatnak minden eszköze arra, hogy tovább javítsa a gyógyszerellátást. Gyakorlatilag a gyógyszerellátásnak bármilyen szakmai, módszertani problémája a jelenlegi intézményhálózaton belül megoldható.

Dózsa Csaba szerint mindamellett, hogy az új projekttársaságnak a kormányzat óriási versenyelőnyt biztosít a hazai közforgalmú patikák kárára, az új szervezet fölállításának csak rövid távon 3-5 milliárd forint lehet a tranzakciós költsége. Ez az összeg pedig a hazai egészségügyből fog hiányozni - mondta végül.

Forrás: nepszava.hu
Kelt: 2024-03-05