Öngyilkos gondolatokat ébreszthetnek az elhízás elleni gyógyszerek? Íme a válasz
Az elmúlt időszakban több, szemaglutid-alapú elhízás- és diabétesz elleni gyógyszer kapcsán is terjedni kezdett, hogy azok szedése öngyilkos gondolatokat ébreszthet az emberekben.

Az ilyen készítmények (melyek ismert példái a Wegovy és az Ozempic) kapcsán az amerikai gyógyszerfelügyelet, az FDA is vizsgálódni is kezdett, és megállapításaik szerint nincsenek arra vonatkozó bizonyítékok, hogy valóban összefüggésbe lehetne hozni a GLP-1 gyógyszereket az öngyilkossággal. Az ügyben azonban továbbra is vizsgálatokat folytatnak, tehát nem zárják ki teljesen a lehetséges kapcsolatot.

Mint a Gizmodo felidézi, még 2023 nyarán ír, brit és uniós egészségügyi szabályozószervek jelentették, hogy olyan esetekről kaptak jelentéseket, amelyek szerint a GLP-1 alapú gyógyszerek összefüggésbe hozhatók az öngyilkos gondolatokkal.

Az FDA maga is hónapokon át végzett széleskörű vizsgálatokat az ügyben, és egyelőre semmi aggodalomra okot adó dologra nem bukkantak. Azt ugyanakkor már tárgyalják, hogy esetleg a címkéken feltüntessék ezt lehetséges kockázatként.

Egy friss, a Nature Medicine folyóiratban publikált tanulmány ráadásul arra a megállapításra jutott, hogy a szemaglutidot szedő embereknél kisebb eséllyel jelentettek öngyilkos gondolatokat, mint más fogyókúrás készítményeket szedő embereknél.

Forrás: hvg.hu
Kelt: 2024-02-06

Kapcsolódó cikkek:
Összefüggés lehet a demencia és a prosztatarák egyik terápiája között
Új kutatás: most akkor mégsem jó, ha probiotikumot szedünk?
Tizenöt új innovatív gyógyszert fogadtak be
Az antibiotikum tartós szedése a bélrák előfutárának tekintett sejtszaporulatot idézhet
Kutatás: az 50 év felettiek háromnegyede nem sportol rendszeresen
A térbeli tájékozódásért felelős agysejteket vizsgálta két magyar kutató
A kálciumcsatorna-blokkolók fokozhatják a hasnyálmirigyrák kockázatát
Kísérlet indul az 1-es típusú diabétesz csecsemőkori megelőzésére
A rákos áttétek terjedését meggátló hatóanyagot azonosítottak
A nátha lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók
HECRIN: Erősíteni kell az egyetemi kutatóhelyek szerepét az innovatív kutatásokban
Növekedésre számít a Boehringer Ingelheim a magyar piacon
Több mint egymilliárdot nyert el kutatás-fejlesztésre a Solvo konzorciuma
Egy kutatás szerint a gyakran felírt gyógyszerek egy része depressziót okozhat
Összefüggést találtak a magas vérnyomás és az időskori demencia között
Őssejtterápia javíthatja a szklerózis multiplexben szenvedő páciensek állapotát
Nemcsak az antibiotikumok rombolják a bélflórát egy új kutatás szerint
Női termékenységre ható gyógyszer tulajdonjogát vette meg a Richter
Az alternatív terápiák ronthatják a rákos betegek túlélési esélyeit
A naptej használata 40 százalékkal csökkenti a melanoma kockázatát
Koponyasérültek diagnosztikájához szükséges új eszköz kifejlesztésében vesznek részt mag
Génmódosított rizzsel léphetnek fel a HIV-fertőzés ellen
Az epesav okozta betegségek gyógyításáról publikáltak magyar kutatók
Kiemelt támogatást kaphat a Richter skizofrénia elleni gyógyszere
Az e-cigaretta károsíthatja az immunrendszert
Friss kutatás: Már kis mennyiségű alkohol is káros az egészségre
Létező gyógyszerek kombinációja vezethet el a rák hatékonyabb gyógyításához
Új kezelés hosszabbíthatja meg az előrehaladott mellrákban szenvedők életét
Szakértő: Szinte naponta jönnek ki új gyógyszerek a pikkelysömör enyhítésére
A véralvadásgátlókat kiváltó oltással kísérleteznek japán kutatók