2023-ban ismét csökkent a gyógyszertárak száma Magyarországon
A tavalyi évben is folytatódott a gyógyszertárak számának csökkenése.

2023. év végén 15 közforgalmú gyógyszertárral és 6 fiókgyógyszertárral volt kevesebb, mint 2022 decemberében. A csökkenés nem több, mint 1%, tehát a változás mértéke nem változott.

Mindemellett új gyógyszertárak is létesültek, tehát több patika szűnt meg, mint ahogy a számok mutatják, és elmondható, hogy több településen, ahol közforgalmú gyógyszertár működött, fiókpatika vette át a helyét. Emellett az új gyógyszertárak döntő többsége olyan helyen nyílt meg, ahol már van működő patika, tehát ezek érdemben nem javítottak a gyógyszertárak elérhetőségén. Ma nagyjából 700 ezer ember él olyan településen, ahol nem érhető el közvetlenül gyógyszer. A tendencia hosszú távon aggodalomra adhat okot, de a gyógyszerellátás biztosítása nincsen veszélyben – véli Dr. Zlinszky János, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) elnöke.

Gyógyszertárak éves forgalma

A gyógyszertárak éves forgalma tavaly átlépte az 1000 milliárd forintot, és 2022-höz képest 11,6%-kal nőtt – adott tájékoztatást a HGYSZ. Itt fontos kiemelni, hogy 2023-ban a kórházi forgalomból nagyértékű készítményeket soroltak át a közforgalomba, így ezek már ebben a kategóriában mutatkoznak, összesen 28 Mrd Ft értékben. Ha ezt kivonjuk a forgalomból, a változás már csak 9% körüli.

Ugyanakkor itt azt is meg kell jegyezni, hogy ezeknek a nagyértékű készítményeknek a beszerzése igen nagy pénzügyi terhet ró a gyógyszertárakra, miközben az ezeken realizálható árrés nem fedezi ezeket a finanszírozási költségeket!

Ha a gyógyszertárak tavalyi forgalomnövekedését az inflációhoz mérjük, azt láthatjuk, hogy folytatódott a 2021 óta tartó tendencia és tavaly ismét nyílt az olló 2022-höz képest. A gyógyszertárak működését biztosító kiadások vonatkozásában 2023-ban 17,5%-os inflációt láthatunk, és ez áll szemben a 11,6%-os forgalomnövekedéssel.

Forrás: HGYSZ
Kelt: 2024-02-06