Jó nagy fejmosást kaptunk az egészségügy miatt Brüsszeltől
Az Európai Bizottság elkészítette Magyarország egészségügyi országprofilját. A főbb megállapítások szerint, iszonyú keveset költünk az egészségügyre, nem javultak a halálozási mutatók, és óriási humánerőforrás-hiány van főleg az ápolóknál.

Az Európai Bizottság által készített egészségügyi országprofil szerint bár Magyarországon az egészségügyi kiadások összértéke folyamatosan nőtt, de hazánk még mindig az Európai Unió átlagos egészségügyi kiadásainak csupán felét költi a betegekre, ami 1866 eurót jelent (705 ezer forint) személyenként.

Az egészségügyre fordított közkiadások aránya Magyarországon az egészségügyi kiadások 72,5 százalékát érik el, ami szintén jóval elmarad az uniós átlagtól, ahol a kiadások 81,1 százaléka jut az egészségügyre.

Felhívják a 24 oldalas jelentésben arra is figyelmet, hogy Magyarország 2021-ben a GDP 7,4 százalékát költötte egészségügyre szemben a 11 százalékos uniós átlaggal.

Magas a saját zsebből fizetés

A hazai egészségügyben nagyon magas a betegek saját zsebből való költése is. A magyarok harmada fizet az egészségügyi ellátásért, többnyire azért, mert túl hosszúak a várólisták. Ezzel szemben a jelentés szerint az unió országaiban átlagosan a betegek 15 százaléka fizet az egészségügyi ellátásáért.

A magyar betegek főleg a járóbeteg-ellátásban, képalkotó diagnosztikáért vagyis CT- és MR-vizsgálatokért, gyógyszerekért, orvostechnikai eszközökért és a fogászati beavatkozásért fizetnek a leggyakrabban.

Nem javultak a halálozási mutatóink sem. 2020 és 2022 között a mintegy 43 350 többlethalálozás történt Magyarországon. Évente 65-70 ezer új daganatos megbetegedést diagnosztizálnak. A friss jelentés szerint Magyarországon szív-és érrendszeri betegségben, stroke-ban vagy daganatos megbetegedés miatt haltak meg a legtöbben. A tüdőrák továbbra is a leggyakoribb rák miatt bekövetkezett halálok, amelyet a vastagbél- és végbélrák követ, majd a nők körében az emlőrák a leggyakoribb daganatos megbetegedés. A napokban derült ki, hogy nem lesz stroke-ügyelet a János kórházban.

Forrás: economx.hu
Kelt: 2024-01-11
Couldn't execute SQL_ADD_STAT