Amint az a 73 oldalas jelentésből kiderül, 1945-re a nem zsidó német orvosok 50-65 százaléka csatlakozott a náci párthoz, így sokkal nagyobb arányban vettek részt a náci politikában, mint bármely más tudományos szakma képviselői.
A második világháború alatt végrehajtott eugenikai és az eutanázia név alatt futó gyilkos programjai legalább 230 ezer halálos áldozatot követeltek, köztük 7-10 ezer gyerek életét. A genetikailag alsóbbrendűnek bélyegzett embereken kényszersterilizációt is végrehajtottak – a tanulmány szerint ilyet több mint 300 ezer ember szenvedett el.
A szerzők azt is népszerű tévhitnek tartják, hogy a náci Németországban csupán a kor népszerű, ma már áltudományosnak nevezett nézeteit vallották az orvosok, és nem direkt ártó szándékkal cselekedtek. Mint írják, valójában a kor német tudósai vezetői szerepet játszottak a fajelméletet áltudományosan támogató eugenikát feltáró és népszerűsítő nemzetközi hálózatokban.
A náci orvosi kísérletek eredményei beépültek az orvosi kánonba is, a tanulmány szerint például „a repülésbiztonság, a hipotermia, sőt a dohányzás és az alkoholfogyasztás szervezetre gyakorolt hatásainak” mai ismeretei részben náci kutatásokon alapulnak, de azt már kevesen tudják, hogy milyen módszerekkel végezték ezeket a kutatásokat.
A világháború után évtizedekig tudományos gyűjteményekben tartották a nácik áldozatainak holttesteit, anélkül, hogy a rajtuk elkövetett bűnöket feltárták volna. Az osztrák orvos, Eduard Pernkopf anatómiai atlaszát az 1990-es évekig széles körben publikálták és használták anélkül, hogy bármilyen utalás történt volna arra, hogy a benne szereplő képek a nácik által meggyilkolt embereket ábrázolnak. De a sokáig a német gyermekpszichiátria megalapítójaként dicsért, 1979-ben állami kitüntetésben részesült Elisabeth Hecker története is hosszú időn át titokban maradt – csak egy 1995-ös dokumentumfilm derítette ki, hogy ő rendelte el számos gyerek átadását a helyi gyilkos egységeknek.
A 20 nemzetközi szakértőből álló csoport azt javasolja, hogy építsék be az orvoshallgatók tantervébe a nácizmus és a holokauszt alatti orvoslás tanulmányozását, mivel „a Josef Mengele auschwitzi kísérleteiről való halvány elképzelésen kívül” nagy az ismeretek hiánya. Mint írják, a múltbeli atrocitások tudatában az egészségügyi szakemberek jobban fel lesznek készülve arra, hogy „szembenézzenek az orvoslás erkölcsi és etikai dilemmáival, valamint saját elfogultságaikkal, szembeszálljanak a hatalommal és megvédjék a kiszolgáltatott lakosságot”.