A magán- és közegészségügy szétválasztásával kapcsolatban a transzparencia fontosságát hangsúlyozta az államtitkár. Például azoknak a kis magánrendelőknek a működését, amelyek "valamikor régen kaptak valamilyen engedélyt" nem látja az állam, legfeljebb azok a kórházak fogadják a sokszor félrekezelt betegeket, amelyek a rendelő közelében működnek. Ennek vethet véget az EESZT, amelyben az állami egészségügyben dolgozók pontosan fogják látni a kórelőzményeket, írja a lap, jelezve: az államtitkár elismerte, hogy sok rendelő működik a szürkezónában, ezeknek a működésére a NAV sem mindig lát rá. Hangsúlyozta, hogy a félrekezelések költségét az állami egészségbiztosító ki fogja számlázni a magánbiztosítónak, ugyanis az nem működik, hogy az állami kórházak egyfajta védőhálók legyenek a magánszektor mögött. Takács Péter úgy vélekedett, hogy azért könnyű ma Magyarországon magánegészségügyi vállalkozást működtetni, mert minden kockázatot átvesz és elvisz az állam.
Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Private Health Forum harmadik szekciójának kerekasztalbeszélgetésében vett részt, ahol kérdésre válaszolva kifejtette: megreformálják a minőségellenőrzés rendszerét a közegészségügyben és ennek a finanszírozásban is lesz jelentősége. Példaként említette, hogy nézni fogják a súlyozott esetszámot, nemcsak az orvosok, de teljes osztályok munkáját, és a túlápolást. Utóbbi azt jelenti, hogy minden ellátáshoz tartozik egy sztenderd ellátási idő, ami a gyógyításhoz kell és ettől nem lehet nagy mértékben eltérni.
Takács elárulta, hogy az Egészségablak nevű applikáción keresztül készül egy ügyfélélmény-felmérő platform, amelyet reményei szerint gyógyult páciensek tölthetnek ki, miután végeztek egy kezeléssel. Az állami alkalmazás már 2,3 millió ember számára érhető el, korábban a myEESZT nevet viselte és a vakcinaigazolásokat is tartalmazta az app. Hasonló ügyfélélmény-mérést a Mentőszolgálat már végzett korábban, ott a betegek 4,3 pontot adtak az ellátás minőségére az 5-ből, mondta az államtitkár.
Ficzere Andrea, az Uzsoki Kórház főigazgatója a konferencia panelbeszélgetésén elismerte, hogy van egy komoly erő, amely az ügyfeleket a magánegészségügy felé tolja az állami rendszerből, de ez nem biztos, hogy anyagilag megéri minden szolgáltatónak. Azt az economx.hu idézi a konferenciáról, hogy Ficzere kiemelte: a szülészeti ellátás változása miatt az Uzsokiból 5-6 szülész-nőgyógyász elment magánkórházakba, és nem is járnak vissza ügyelni sem, már nem rendelnek az állami rendszerben. Erre reagálva Takács Péter államtitkár azt mondta, dolgoznak azon, hogy a szülészeti osztályokon változás legyen, és a nők ismét annál az orvosnál szülhessenek, akinél szeretnének. Példaként említette, hogy legyen egy háromoldalú szerződés, a kórház, a kismama és a szülészorvos között, legyen egy transzparens rendelkezésre állási díja a szülész orvosnak, hogy mennyiért vállalja a szülést.