Másfél-egy éve jelentkezett a városban az orvoshiány, többen nyugdíjba vonultak, illetve egyikük váratlanul elhunyt, mondta el Engert Jakabné alpolgármester, aki szerint a pandémiás időszakban minden háziorvos helyt állt, holott rendkívül nagy megterhelést jelentett számukra, vélhetően ez is lehet az egyik oka annak, hogy most már többen elgondolkoztak azon, véglegesen a pihenést választják és nyugdíjba mennek, írja baon.hu nyomán a lap.
Engert Jakabné hangsúlyozta: mindent megtesznek annak érdekében, hogy jó koordinációval, szervezéssel biztosítsák a helyettesítéseket, de kérik a betegek megértését és türelmét. Ugyanakkor keresik az új orvosokat. Összeállítottak egy olyan motivációs csomagot, mely vonzó lehet az orvosok számára, hogy Kecskemétre jöjjenek praktizálni. Az ajánlat része a szolgálati lakás, a praxis kezdéshez egymillió forintos támogatás, a rendelő teljes felszereltségének a biztosítása, valamint szabadidős rekreációs lehetőség egy bizonyos összeghatárig. Vannak már érdeklődők. Emellett készítettek pályakezdő háziorvosok részére is egy ajánlatot, amely többnyire ugyanezeket a paramétereket tartalmazza. Két orvostudományi egyetemmel (Budapest és Szeged) felvették a kapcsolatot, azzal a céllal, hogy rezidens pályakezdő orvosokat is megkeressenek az ajánlattal. A város nyitott e téren is, kecskeméti háziorvosok közül többen is vállalnák a mentori szerepet.