Az anyatejes táplálásáról oktatta ki a minisztérium az anyát, aki a tápszerek drágulásáról érdeklődött
Virágh Kitti édesanya szerette volna megtudni, miért kellett a legnépszerűbb csecsemőtápszerek állami támogatását csökkenteni, illetve az árukat megemelni. Novák Katalinhoz fordult kérdésével, akinek az irodája Virágh levelét a Belügyminisztériumhoz továbbította. Onnan júliusban érkezett egy meglehetősen kioktató hangnemben írt válasz.

Mielőtt Virágh Kitti július elején közel hétezer aláírást vitt volna a Belügyminisztérium épületéhez azt követelve, hogy állítsák vissza a csecsemőtápszerek támogatását, írt egy levelet Novák Katalin államfőnek. Az édesanya arról érdeklődött, hogy miért kellett több tápszer támogatását is csökkenteni, ezzel jelentősen drágítva azokat. A Sándor-palota azonban azt írta vissza, hogy a köztársasági elnöknek jogszabályi felhatalmazás hiányában, „segítő szándéka ellenére” sincsen lehetősége arra, hogy az ügyet kivizsgálja, ezért a levelet az illetékes Belügyminisztériumhoz továbbították.

A tárca levele, amely a 24.hu-hoz is eljutott, július 12-én érkezett meg Virágh Kitti fiókjába. A levélben Bidló Judit helyettes államtitkár nem azzal kezd, hogy rögtön válaszol Virágh nagyon is konkrét kérdésre, hanem hosszasan taglalja, miért sokkal jobb a szoptatás a tápszeres etetésnél.

„Bizonyított tény, hogy a csecsemők számára legmegfelelőbb az anyatejes táplálás, mivel az anyatej minden olyan tápanyagot tartalmaz, amire a csecsemők megfelelő fejlődéséhez szükség van, ezért kiemelt jelentősége van a gyermek testi és szellemi fejlődésében, illetve több betegség megelőzésében" – fogalmaz Bidló. Kitér a továbbiakban arra is, hogy már a várandósság alatt el kell kezdődnie a szoptatásra való felkészítésnek, ebben a védőnőknek is nagyon nagy szerep jut. Majd nem győzi hangsúlyozni, hogy fontos és elsődleges, hogy minden csecsemő hozzájuthasson a számára leginkább megfelelő természetes táplálékhoz, az anyatejhez. Hozzáteszi, „ha az édesanya szoptatással nem tudja biztosítani a szükséges mennyiségű anyatejet a kisbabája számára, az egészségbiztositás meghatározott feltételek mellett támogatást nyújt az anyatej árához."

A belügyi államtitkár csak ezután tér rá Virgh Kitti konkrét problémájára. Arról ír, amiről egy hónapja a kormányinfón Gulyás Gergely is beszélt, hogy a tápszergyártók jelezték: „a több mint tíz éve változatlan áron támogatással elérhető tápszereik esetében olyan helyzet állhat elő, melyben bizonytalanná válik a csecsemőtápszerek támogatással történő további forgalmazása, emiatt áremelési kérelmet nyújtottak be az egészségbiztosítóhoz, melyben egyidejűleg kérték a támogatási szint csökkentését.”

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) egyeztetett többször is a tápszerforgalmazókkal, akik 170–270 százalékos áremeléseket is kértek, de Bidló szerint a NEAK csak „a valóban indokolt esetekben tette lehetővé egyes tápszerek árának emelését az infláció mértékéhez igazodóan annak érdekében, hogy azok továbbra is támogatással legyenek elérhetők a piacon.”

A válaszlevél szerint valamennyi támogatott csoportban elérhetők olyan termékek, amelyeknek az ára nem változott az elmúlt időszakban, csakhogy Virágh Kitti szerint épp azok a termékek drágultak, amelyekre a legnagyobb kereslet lenne.

Virágh egy Facebook-csoportban készített felmérést a témában. A 226 válaszadó anya több mint 70 százaléka éppen azokat a tápszereket preferálja, ahol a támogatás mértéke csökkent.

Virágh a minisztériumnak újabb levelet küldött, ebben a fenti felmérésen kívül megemlíti azt is, hogy sok édesanya nem is tud arról a lehetőségről, hogy lehet anyatejet felvennie, de ez a lehetőség amúgy is csak a gyerek 8 hónapos koráig érvényes, utána az anya kénytelen a tápszerre átállni. Hangsúlyozza, hogy a szoptatásra való felkészítésről sok kisebb településen nincs megfelelő tájékoztatás, a kórházakban is nagyon kevés az erre alkalmas személyzet. A szoptatási tanácsadó pedig 20 ezer forintot is elkérhet alkalmanként.

Forrás: hvg.hu
Kelt: 2023-08-09