A mellrákszűrésben a mesterséges intelligencia olyan jó, mint két radiológus
A technológia felére csökkentheti a radiológusok munkaterhelését, miközben biztonsággal használható, és nem növeli a fals pozitív eredményeket.

Egy új tanulmány szerint a mesterséges intelligencia alkalmazása az emlőrákszűrésben biztonságos, és csaknem a felére csökkentheti a radiológusok munkaterhelését. Az Egészségügyi Világszervezet szerint az emlőrák a leggyakoribb rákos megbetegedés világszerte, évente több mint 2,3 millió nőnél alakul ki a betegség. A szűrés javíthatja a prognózist és csökkentheti a halálozást is, amennyiben a mellrákot egy korábbi, jobban kezelhető stádiumban fedezi fel.

Egy korábbi, több mint 80 ezer nő bevonásával végzett nagyszabású tanulmány előzetes eredményei azt mutatták, hogy a mesterséges intelligenciával végzett szűrés ugyanolyan jó, mintha két radiológus dolgozna együtt, nem növeli a téves pozitív eredményeket, és csaknem a felére csökkenti a munkaterhelést.

A legújabb svédországi vizsgálatban átlagosan 54 éves nőket követtek, és közvetlenül hasonlították össze az MI által támogatott szűrést a standard ellátással. A vizsgálatok felét két radiológus értékelte, míg a másik felét a mesterséges intelligencia által támogatott szűrés, majd egy vagy két radiológus által végzett értelmezés követte. A mesterséges intelligenciával több rákos elváltozást fedeztek fel: az MI-támogatott szűrésből visszahívott nők 28 százalékánál találtak rákot, míg a standard szűrésből visszahívott nők 25 százalékánál diagnosztizálták a betegséget. A mesterséges intelligencia használata nem eredményezett több hamis pozitív eredményt, azaz amikor egy eredményt tévesen diagnosztizáltak kórosnak. A hamis pozitív eredmények aránya mindkét csoportban 1,5 százalék volt.

Az elemzés megállapította, hogy a mesterséges intelligenciával támogatott mammográfiás szűrés a standard kettős vizsgálathoz képest hasonló rákfelismerési arányt eredményezett, lényegesen alacsonyabb szűrési munkaterhelés mellett, ami azt jelzi, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása a mammográfiás szűrésben biztonságos.

A tanulmány vezető szerzője hozzátette, hogy ezeket az eredményeket hasznosítani lehet olyan országokban, ahol radiológushiány van, de önmagukban nem elegendőek annak megerősítésére, hogy a mesterséges intelligencia készen áll a mammográfiás szűrővizsgálatokban való alkalmazásra.

Forrás: hvg.hu
Kelt: 2023-08-03

Kapcsolódó cikkek:
Összefüggés lehet a demencia és a prosztatarák egyik terápiája között
Új kutatás: most akkor mégsem jó, ha probiotikumot szedünk?
Tizenöt új innovatív gyógyszert fogadtak be
Az antibiotikum tartós szedése a bélrák előfutárának tekintett sejtszaporulatot idézhet
Kutatás: az 50 év felettiek háromnegyede nem sportol rendszeresen
A térbeli tájékozódásért felelős agysejteket vizsgálta két magyar kutató
A kálciumcsatorna-blokkolók fokozhatják a hasnyálmirigyrák kockázatát
Kísérlet indul az 1-es típusú diabétesz csecsemőkori megelőzésére
A rákos áttétek terjedését meggátló hatóanyagot azonosítottak
A nátha lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók
HECRIN: Erősíteni kell az egyetemi kutatóhelyek szerepét az innovatív kutatásokban
Növekedésre számít a Boehringer Ingelheim a magyar piacon
Több mint egymilliárdot nyert el kutatás-fejlesztésre a Solvo konzorciuma
Egy kutatás szerint a gyakran felírt gyógyszerek egy része depressziót okozhat
Összefüggést találtak a magas vérnyomás és az időskori demencia között
Őssejtterápia javíthatja a szklerózis multiplexben szenvedő páciensek állapotát
Nemcsak az antibiotikumok rombolják a bélflórát egy új kutatás szerint
Női termékenységre ható gyógyszer tulajdonjogát vette meg a Richter
Az alternatív terápiák ronthatják a rákos betegek túlélési esélyeit
A naptej használata 40 százalékkal csökkenti a melanoma kockázatát
Koponyasérültek diagnosztikájához szükséges új eszköz kifejlesztésében vesznek részt mag
Génmódosított rizzsel léphetnek fel a HIV-fertőzés ellen
Az epesav okozta betegségek gyógyításáról publikáltak magyar kutatók
Kiemelt támogatást kaphat a Richter skizofrénia elleni gyógyszere
Az e-cigaretta károsíthatja az immunrendszert
Friss kutatás: Már kis mennyiségű alkohol is káros az egészségre
Létező gyógyszerek kombinációja vezethet el a rák hatékonyabb gyógyításához
Új kezelés hosszabbíthatja meg az előrehaladott mellrákban szenvedők életét
Szakértő: Szinte naponta jönnek ki új gyógyszerek a pikkelysömör enyhítésére
A véralvadásgátlókat kiváltó oltással kísérleteznek japán kutatók