A hatóság a rendelkezésére álló eszközökkel sok figyelmet fordít a lakosságot veszélyeztető, súlyos egészségügyi kockázatot jelentő tényezők csökkentésére
A lakosságtól, szakmától érkező bejelentés útján számos olyan interneten forgalmazott „csodatermék” kerül az OGYÉI látókörébe, amelyet súlyos betegségben szenvedőknek ajánlanak. A túlzó és megtévesztő állítások – „nincs mellékhatás”, „a betegség már az első használat után megszűnik” – sok esetben egyetemek, híres professzorok nevét használják fel.

Milyen lépéseket tehet a OGYÉI az ilyen típusú, gyógyszerként nem engedélyezett, étrend-kiegészítőként nem bejelentett termékek esetén?

  • Minden bejelentést kivizsgál, majd felhívja a bejelentő figyelmét arra, hogy a készítmény szedése nem helyettesíti az orvosi konzultációt, és az orvos által javasolt kezelési mód alkalmazását.

  • Amennyiben a termék használatára mégis sor került, fontos a kezelőorvos tudomására hozni, mert befolyásolhatja az alkalmazott gyógykezelés kimenetelét.

  • Mivel ismeretlen forrásból gyógyászati célra terméket vásárolni és azt alkalmazni, hiteles információk hiányában, komoly egészségügyi kockázatot hordoz, így a hatóság piacfelügyeleti jogkörével élve kezdeményezheti a megtévesztésre alkalmas weboldal eltávolítását, amiről tájékoztatja a bejelentőt is.

  • A jelentős egészségügyi kockázat miatt az illetékes társhatóságokhoz (NNK, NÉBIH, rendőrség) fordulhat a további szükséges lépések megtétele érdekében.

  • Internetes próbavásárlásokat végez. A beszerzett termék vizsgálata, mint külső jellemzők, összetétel az OGYÉI laboratóriumában történik. A vizsgálat eredményeiről az Intézet szakvélemény formájában tájékoztatja az illetékes hatóságot, amely – adott esetben – a honlapján figyelmeztet a készítmény veszélyeire.

  • Az OGYÉI saját honlapján tájékoztatásokkal segíti a fogyasztókat a biztonságos és tudatos gyógyszervásárlásban. Folyamatosan frissíti, és közzéteszi azoknak a weboldalaknak a listáját, melyek a fogyasztók egészségét veszélyeztető termékeket hirdetnek (https://ogyei.gov.hu/kockazatos_termekeket_hirdeto_weboldalak_listaja/).

  • Ezen túl számos tájékoztató anyagot, infografikát is közzétesz a hamis gyógyszerekről (https://ogyei.gov.hu/gyogyszerhamisitas).

  • Adott esetben honlapján megjelenteti a hiteles szakmai szervezetek, szakmai kollégiumok állásfoglalásait, melyek felhívják a figyelmet, és figyelmeztetik a fogyasztókat ezeknek a termékeknek az alkalmazásával összefüggő veszélyekről.

    Szerző:
    Huszár Zsoltné Dr., szakgyógyszerész

    Forrás: OGYÉI

  • Forrás: medicalonline.hu
    Kelt: 2023-07-24

    Kapcsolódó cikkek:
    Januártól megszűnik a vény nélküli gyógyszerek online rendelésének lehetősége
    Gyógyszerstop a budaörsi raktártűz után
    Bezártak két budapesti patikát illegális gyógyszerkereskedelem miatt
    Újabb gyógyszertár tevékenységét függesztette fel az OGYÉI
    Klinikai I. fázisú farmakológiai vizsgálóhelyet hozott létre a Honvédkórház
    Újabb gyógyszertárak tevékenységét függesztette fel az OGYÉI
    OGYÉI: négyszáz féle gyógyszer érintett a tűzben
    2023-tól Gödöllőn gyártanák a diftéria- és a tetanuszoltás alapanyagát
    A jövőben kizárólag patikában kapható majd néhány megfázás elleni készítmény
    Étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a NÉBIH
    Toxikológus: mintegy kétszázezren gyógyszerfüggők Magyarországon
    Infektológus: Nem alakulhat ki kanyarójárvány Magyarországon
    Év terméke díjat kapott a Dipankrin Optimum
    TOP 200-ba került a Semmelweis gyógyszerészeti képzése
    Megkezdődött a hazai gyógyszer-azonosítási rendszer felállítása
    A Hungaropharma műtüdőt adományozott a Heim Pál gyermekkórháznak
    A helyes gyógyszerszedés fontosságáról közölt riportot a Kossuth Rádió
    Elvégezték az első magyarországi gyermek-tüdőtranszplantációt
    Még idén forgalomba kerülhet a capiprazine Magyarországon
    Az orvosképzést segítő skill-laborhálózatot hoznak létre
    A magyar webáruházak toplistájára kerültek a gyógyszerek
    Újra elérhető a meningococcus B elleni vakcina
    Magyarországon is megjelent a nyugat-nílusi láz
    Jelentős parlagfűpollen-terhelés várható az idén
    Nyomozás indul a szennyezett vérnyomáscsökkentők miatt
    Új épületet adtak át a Béres szolnoki gyárában
    Százötvenmillió forintnyi hamis gyógyszert foglaltak le Magyarországon
    Szaporodnak a webpatikák Magyarországon
    Az egészséges életmód fontosságára figyelmeztet az Egy Csepp Világnap
    Gyógyszerészeti napot tartanak a székesfehérvári patikamúzeumban