Megtalálhatták a tüdőrák ellenszerét
A tüdőrák emberek milliónak halálát okozza világszerte, és hazánkban is ez a daganattípus a leggyakoribb. A legújabb hírek szerint ugyanakkor már közel vannak a tudósok az áttöréshez és olyan gyógyszerek kifejlesztéséhez, amelyek évekkel hosszabbíthatják meg a betegek életét.

2022-ben 70 ezer magyar betegnél diagnosztizáltak daganatos betegséget, és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatójának korábbi elmondása szerint a tüdőrák a leggyakoribb daganattípus.

Évente 9 ezer ember betegszik meg tüdőrákkal Magyarországon, és 8 ezren meg is halnak benne, így a rák ezen fajtája ellen lenne a legégetőbb szükség az ellenszer feltalálására. A napokban az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság (ASCO) chicagói konferenciáján három hatékony, forradalminak mondható terápiát is bemutattak, és a szakértők szerint közel állnak az áttöréshez.

Amikor orvos lettem, senki sem akart tüdőrákra specializálódni, mert – a legtöbb beteg számára – ez halálos ítélet, és nem volt olyan kezelésünk, amivel megállíthattuk volna. A jelenlegi új gyógyszerek viszont lehetővé teszik, hogy még azok a betegek is, akiknél a rák szétterjedt a szervezetben, további tíz, sőt 15 évig éljenek – fejtette ki James Spicer professzor.

A tüdőrák korai stádiumában lévő betegeknél életmentő lehet egy injekció, ami segít az immunrendszernek felfedezni és elpusztítani a rejtett rákos sejteket a szervezetben.

A kutatók semmit sem akarnak elkiabálni

A kaliforniai Stanford Egyetem kutatói felfedezték, hogy az injekció kemoterápiával együtt történő alkalmazásával a műtét előtti három hónapban, majd azt követően egy évig jelentősen csökkenthető a korai stádiumú tüdőrák visszatérésének kockázata.

A kutatásban részt vevő betegek átlagosan közel egy év után már rákmentesek voltak, míg a kemoterápián átesett pácienseknél négy hónap után visszatért a betegség. A vizsgálatban nem kissejtes tüdőrákban szenvedő betegek is részt vettek, ami a kór leggyakoribb formája.

A kísérletben részt vevő kutatók ugyanakkor megjegyezték, túl korai lenne még olyan kijelentéseket tenni, hogy az injekciót használó betegek élete mennyivel fog meghosszabbodni a terápiának köszönhetően, viszont biztatóak a jelek.

Az általunk megfigyelt adatok azt mutatják, ha valaki ebben a kezelésben részesül, feleakkora a valószínűsége annak, hogy a rák visszatér a szervezetében. Ez rendkívül jó hír azoknak a betegeknek, akik ennek köszönhetően sokkal tovább élhetnek – fejtette ki a professzor.

Idővel rutinkezeléssé válhat

Az injekció egyébként háromhetente beadva már sikeresnek bizonyult melanómás, hólyagrákos és limfómás betegeknél, és a szakértők szerint a jövőben valószínűleg a tüdőrákkal küzdő páciensek rutinkezelésévé is válhat. Az viszont egyelőre kérdéses, csökkenthető-e az injekciók száma, ami a mellékhatások tekintetében nem lenne utolsó szempont.

Az immunterápiás gyógyszerek nem mellékhatásmentesek, és növelhetik más betegségek kockázatát, mivel hatnak az immunrendszerre. A jövőbeli vizsgálatok során meg kell vizsgálni, csökkenthetjük-e a kezelések számát, hogy a betegek kevesebb adagot kapjanak, és ennek eredményeként kevesebb mellékhatás legyen – mondta Jyoti Patel, az illinois-i Northwestern Egyetem rákkutató szakértője.

A konferencián az előbbi mellett két másik gyógymódot is bemutattak. Ezek egyike egy immunerősítő gyógyszer, amit az AstraZeneca cég készített, és jelentősen javítja azon nem kissejtes tüdőrákkal küzdő betegek túlélési esélyeit, akik az EGFR genetikai mutációval rendelkeznek.

A másik ellenszer pedig képes áthatolni a daganatokon, és belülről támadja meg a rákos sejteket, elkerülve az egészséges szövetek károsodását, így az orvosok nagyobb dózist is beadhatnak belőle a mellékhatások súlyosbodása nélkül. A szakértők szerint utóbbi gyógyszer megkétszerezheti a betegek túlélési esélyeit, és hamarosan kombinálhatják az immun- és kemoterápiával, hogy meghosszabbítsák a páciensek életét.

Forrás: index.hu
Kelt: 2023-06-05

Kapcsolódó cikkek:
Összefüggés lehet a demencia és a prosztatarák egyik terápiája között
Új kutatás: most akkor mégsem jó, ha probiotikumot szedünk?
Tizenöt új innovatív gyógyszert fogadtak be
Az antibiotikum tartós szedése a bélrák előfutárának tekintett sejtszaporulatot idézhet
Kutatás: az 50 év felettiek háromnegyede nem sportol rendszeresen
A térbeli tájékozódásért felelős agysejteket vizsgálta két magyar kutató
A kálciumcsatorna-blokkolók fokozhatják a hasnyálmirigyrák kockázatát
Kísérlet indul az 1-es típusú diabétesz csecsemőkori megelőzésére
A rákos áttétek terjedését meggátló hatóanyagot azonosítottak
A nátha lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók
HECRIN: Erősíteni kell az egyetemi kutatóhelyek szerepét az innovatív kutatásokban
Növekedésre számít a Boehringer Ingelheim a magyar piacon
Több mint egymilliárdot nyert el kutatás-fejlesztésre a Solvo konzorciuma
Egy kutatás szerint a gyakran felírt gyógyszerek egy része depressziót okozhat
Összefüggést találtak a magas vérnyomás és az időskori demencia között
Őssejtterápia javíthatja a szklerózis multiplexben szenvedő páciensek állapotát
Nemcsak az antibiotikumok rombolják a bélflórát egy új kutatás szerint
Női termékenységre ható gyógyszer tulajdonjogát vette meg a Richter
Az alternatív terápiák ronthatják a rákos betegek túlélési esélyeit
A naptej használata 40 százalékkal csökkenti a melanoma kockázatát
Koponyasérültek diagnosztikájához szükséges új eszköz kifejlesztésében vesznek részt mag
Génmódosított rizzsel léphetnek fel a HIV-fertőzés ellen
Az epesav okozta betegségek gyógyításáról publikáltak magyar kutatók
Kiemelt támogatást kaphat a Richter skizofrénia elleni gyógyszere
Az e-cigaretta károsíthatja az immunrendszert
Friss kutatás: Már kis mennyiségű alkohol is káros az egészségre
Létező gyógyszerek kombinációja vezethet el a rák hatékonyabb gyógyításához
Új kezelés hosszabbíthatja meg az előrehaladott mellrákban szenvedők életét
Szakértő: Szinte naponta jönnek ki új gyógyszerek a pikkelysömör enyhítésére
A véralvadásgátlókat kiváltó oltással kísérleteznek japán kutatók