Az AstraZeneca készítménye lett 2022-ben az Év Gyógyszere
Idén az AstraZeneca gyógyszere nyerte el a Magyar Kísérletes Klinikai és Farmakológiai Társaság díját.

A Magyar Kísérletes Klinikai és Farmakológiai Társaság közel 30 éve tünteti ki minden évben a legkorszerűbb készítményeket, melyek modern terápiás lehetőségekhez segítik hozzá a betegeket hazánkban. A rangos szakmai elismerést idén az AstraZeneca gyógyszere nyerte el, mely a cukorbetegségben érintettek, valamint a szívelégtelenségben és az idült vesebetegségben szenvedők, összesen közel 2 millió magyar túlélési esélyeit és életminőségét javíthatja.

Korunk legveszélyesebb „járványai” valójában az olyan népbetegségek, mint a cukorbetegség, a szívelégtelenség, vagy az idült vesebetegség. Ezek a betegségek magyarok millióit érintik, lassan, „csendben”, de szisztematikusan teszik tönkre az emberek egészségét.

Hazánkban korábbi vizsgálatok alapján a 2-es típusú diabétesz és annak előállapotai akár a felnőtt lakosság 15 százalékát, tehát közel 1,5 millió embert is érinthetik. A diabétesz becslések szerint éves szinten 100 milliárd forintos nagyságrendű egészségbiztosítási kezelési költséggel jár.

A szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris) betegségek jelentik a cukorbetegségben a leggyakoribb szövődményeket és halálokot: a 2-es típusú cukorbetegség a koszorúérbetegség és a stroke előfordulási gyakoriságát 2-4-szeresére, a szívelégtelenség előfordulási esélyét 2-6-szorosára emeli. A szívelégtelenség a felnőtt népesség 2 százalékánál jelentkezik, ráadásul több mint 10 százalék a betegségben szenvedők egyéves halálozási aránya.

A magas vérnyomás és a diabétesz emellett az idült vesebetegség kialakulásában is jelentős szerepet játszik. A 2-es típusú cukorbetegek mintegy 40 százaléka szenved krónikus vesebetegségben, a rossz vesefunkció jelentős mértékben hajlamosít a korai kardiovaszkuláris halálozásra, a betegek egy része végül vesepótló kezelésre, vagy veseátültetésre szorul. A Pécsi Tudományegyetem és az AstraZeneca nemrég közzétett adatelemzésen alapuló kutatása bizonyította, hogy az idült vesebetegség egy aluldiagnosztizált népbetegség, amely akár 1,5 millió embert is érinthet itthon.

Népbetegségek kezelésében nyújt komplex terápiát az „Év Gyógyszere”

A szív, a vese működésében, illetve az olyan anyagcserebetegségek, mint a cukorbetegség hátterében tehát egyértelmű összefüggések mutatkoznak, a kapcsolódó elváltozások pedig mára civilizációs ártalmakból következő népbetegségekké nőtték ki magukat. Az „Év Gyógyszere” 2022 díjat elnyert készítmény hatásossága a kardiorenális megbetegedések megelőzésében és késleltetésében, illetve a gyógyszer szervvédő hatását tekintve is bizonyított.

„Az AstraZeneca készítménye komplex terápiás módszert jelent mindhárom népbetegségben szenvedő páciensek számára egyaránt, ezzel akár 2 millió honfitársunk túlélési esélyein és életminőségén javíthat. A nyertes gyógyszert számos szakmai szempont alapján – többek között a hatásmechanizmus újdonsága, az egyszerű felhasználhatóság, a kedvező mellékhatás és interakciós profilok, költséghatékonyság, hazai K+F hozzáadott érték – ítéljük oda, az elismerés célja pedig az, hogy támogassa modern készítmények ismertségét és bevezetését és népszerűsítse az gyógyszer innovációt” – mondja Prof. Dr. Ferdinandy Péter, az MFT Elnöke, a Semmelweis Egyetem Tudományos és Innovációs Rektorhelyettese, a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet igazgatója.

„Készítményünk jelenleg a világ több mint 100 országában rendelkezik jóváhagyott indikációval a 2-es típusú diabétesz (T2D), a tünetekkel járó szívelégtelenség (HF), valamint az idült vesebetegség (CKD) kezelésében. Mindez annak köszönhető, hogy folyamatos kutatási és innovációs tevékenységünkkel igyekszünk minél mélyebb bepillantást nyerni a szív-, a vese- és az anyagcserebetegségek összefüggéseibe, és olyan terápiás megoldásokat fejleszteni, melyekkel javítható a betegség-kimenetel és az életminőség, illetve csökkenthető a szövődmények kialakulásának kockázata” – teszi hozzá Dr. Szabó Lilla, az AstraZeneca kardiovaszkuláris, renális és anyagcsere (CVRM) üzletágának orvosszakmai-vezetője.

Az 1996-ban alapított „Év Gyógyszere” szakmai elismeréssel évről-évre a korszerű, hatékony készítményeket tünteti ki a Magyar Kísérletes Klinikai és Farmakológiai Társaság. A pályázatok értékelését külső szakértők bevonásával külön Bíráló Bizottság végzi, az általuk elkészített szakvélemény ismeretében pedig az MFT Vezetőség javaslata alapján a közgyűlés dönt arról, hogy az adott évben mely készítmény kapja meg a díjat. Az elismerést május 10-én, a Semmelweis Egyetemen vehette át az AstraZeneca Kft. képviselője.

Forrás: weborvos.hu
Kelt: 2023-05-15

Kapcsolódó cikkek:
Januártól megszűnik a vény nélküli gyógyszerek online rendelésének lehetősége
Gyógyszerstop a budaörsi raktártűz után
Bezártak két budapesti patikát illegális gyógyszerkereskedelem miatt
Újabb gyógyszertár tevékenységét függesztette fel az OGYÉI
Klinikai I. fázisú farmakológiai vizsgálóhelyet hozott létre a Honvédkórház
Újabb gyógyszertárak tevékenységét függesztette fel az OGYÉI
OGYÉI: négyszáz féle gyógyszer érintett a tűzben
2023-tól Gödöllőn gyártanák a diftéria- és a tetanuszoltás alapanyagát
A jövőben kizárólag patikában kapható majd néhány megfázás elleni készítmény
Étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a NÉBIH
Toxikológus: mintegy kétszázezren gyógyszerfüggők Magyarországon
Infektológus: Nem alakulhat ki kanyarójárvány Magyarországon
Év terméke díjat kapott a Dipankrin Optimum
TOP 200-ba került a Semmelweis gyógyszerészeti képzése
Megkezdődött a hazai gyógyszer-azonosítási rendszer felállítása
A Hungaropharma műtüdőt adományozott a Heim Pál gyermekkórháznak
A helyes gyógyszerszedés fontosságáról közölt riportot a Kossuth Rádió
Elvégezték az első magyarországi gyermek-tüdőtranszplantációt
Még idén forgalomba kerülhet a capiprazine Magyarországon
Az orvosképzést segítő skill-laborhálózatot hoznak létre
A magyar webáruházak toplistájára kerültek a gyógyszerek
Újra elérhető a meningococcus B elleni vakcina
Magyarországon is megjelent a nyugat-nílusi láz
Jelentős parlagfűpollen-terhelés várható az idén
Nyomozás indul a szennyezett vérnyomáscsökkentők miatt
Új épületet adtak át a Béres szolnoki gyárában
Százötvenmillió forintnyi hamis gyógyszert foglaltak le Magyarországon
Szaporodnak a webpatikák Magyarországon
Az egészséges életmód fontosságára figyelmeztet az Egy Csepp Világnap
Gyógyszerészeti napot tartanak a székesfehérvári patikamúzeumban