Az érzelmi evésen kívül számos egyéb, káros étkezési szokás is jelen van legtöbbünk életében: ha nincs időnk egy nap elégszer, azaz legalább 3-4 alkalommal leülni enni, mindössze 1-2 étkezésre szorítkozunk, olyankor viszont a túlevés hibájába esünk. Máskor kapkodva habzsoljuk, idő hiányában szinte rágás nélkül lenyelt katonáinkat, és bizony az is megesik, hogy éjszakai zugevésbe bocsátkozunk. Amellett, hogy hibát hibára halmozunk az étkezések mikorjával és hogyanjával kapcsolatban, még a mit alapvető kérdésében is elbukunk.

Miközben egyre több élelmiszerről derül ki, hogy érdemes a dicső szuperélelmiszer cím viselésére jótékony élettani hatásainak hála, mi mégsem tudunk mindig odafigyelni arra, hogy mit fogyasztunk. Most a tudomány segítségével fény derült arra, miért is nem vagyunk képesek kiszorítani táplálékaink közül az egészségre káros, magas zsír- és cukortartalmú élelmiszereket.

Szeretjük a zsírosat és a cukrosat is…

Egy friss tanulmány szerint a zsírokban és cukorban dús nassok megváltoztatják agyunk működését, olyan irányba terelve azt, hogy az efféle, kevésbé egészséges ételeket hosszú távon még jobban és jobban kívánja szervezetünk. Vagyis, a Cell Metabolism folyóiratban megjelent kutatás eredményei szerint, velünk született ízlésünket a zsíros és a cukros ínycsiklandó falatkák – ravasz tulajdonságaiknak köszönhetően – agyunkban módosítják ízlésünket oly módon, hogy a zsíros és cukros ízek iránt egyre nagyobb vonzódást érzünk, azokból egyre többet és többet fogyasztanánk.

Így derült ki

A 49 egészséges, normális testsúlyú, nem cukorbeteg, nem dohányzó és gyógyszereket sem fogyasztó kísérleti alany egy 8 hetes megfigyelésben vett részt. Ennek során a Yale Egyetem és a német Max Planck Metabolizmuskutató Intézet munkatársai eltérő mértékben juttattak szervezetükbe zsírt és cukrot. A résztvevők egyik csoportja normális táplálkozásuk fenntartása mellett a vizsgálat heteiben magas zsír- és cukortartalmú joghurtot evett napi két alkalommal. A másik csoport tagjai az előzővel ellentétben viszont cukor- és zsírszegény joghurttal egészítették ki ez idő alatt táplálkozásukat.

A vizsgálati idő leteltével az alanyokat különböző zsírkoncentrációjú pudingokkal és eltérő cukortartalmú gyümölcslevekkel kínálták, és arra jutottak, hogy a zsírosabb és cukrosabb joghurthoz szokott tagok már korántsem értékelték annyira jóra és kívánatosra az alacsony zsírtartalmú pudingot és kevesebb cukrot tartalmazó ivólevet, mint korábban.

Eredmény: a nasi függőséget okoz?

A tudósok nem elégedtek meg ennyivel. MRI-vizsgálatnak is alávetették a két csoport tagjait, miközben turmixot itattak velük. Ekkor pedig az derült ki, hogy a magas zsír- és cukorszintű joghurttal táplált csoporttagok agyműködését fokozta ez a nyalánkság, míg a másik csoport tagjaiét nem. Vagyis, a zsíros és cukros nassolnivalók aktivizálják az agy dopaminrendszerét, ami jutalomérzetet kelt az emberben. Ezt mindazok is tanúsíthatják, akik mondjuk a karácsonyi vagy a húsvéti ünnepek alatt ráállnak a zamatosabb finomságok gyakoribb fogyasztására, és tapasztalták már, milyen nehéz később lemondani róluk. A legmegrázóbb felismerés az egészben pedig talán az, hogy egész kicsi étrendbeli változás, elcsábulás a magasabb zsír- és cukortartalmú élelmiszerek irányába elég ahhoz, hogy a jutalmazási mechanizmus vágyott hatását produkálja. Ez azt jelenti, hogy egy idő után már az is beindítja mindezt, ha elmegyünk egy gusztusos kirakatú pékség előtt, vagy beleszagolunk a levegőbe egy cukrászda bejáratánál.

Ezért eleve a kísértés

Nincs könnyű dolgunk, ha fel akarunk hagyni az édesség nassolásának káros szenvedélyével. Azért nincs szerencsénk, mert úgy tűnik, már eredendően is jobban vonzódunk az édesebb ízek felé, míg ösztönösebben ódzkodunk a kesernyésebbektől. Bizonyítást nyert egy angliai kísérletben, melyet harmadik trimeszterükben járó terhes nők bevonásával folytattak le, hogy már magzati korban is az édes ízre adunk pozitív visszajelzést. A 100 várandós nő egy részének porított kelkáposztát adtak be tablettában, másik részüknek sárgarépát, ugyancsak kapszula formában. Húsz perc elteltével ultrahangos vizsgálatnak vetették alá az édesanyákat, és a magzatok arckifejezései önmagukért beszéltek. A káposztások elfanyalodva fintorogtak, a répás csapat tagjai egyértelműen mosolygós üzenetet küldtek a külvilágra.