A jövő év végétől Magyarország is gyárthat Szputnyik vakcinát
Folytatódik a magyar–orosz vakcina-együttműködés – jelentette ki az oroszországi Obnyinszkból közvetített élő Facebook-posztjában Szijjártó Péter. A külügyminiszter azt mondta, azt készítik elő, hogy a Nemzeti Oltóanyaggyárban a jövő év végétől licenc alapján a Szputnyik V-t „mi is gyártani tudjuk”. „Hétfőn pedig megkezdődik az egyeztetés az OGYÉI és az orosz partnerek között a Szputnyik Light magyarországi engedélyeztetéséről. Ennek az oltóanyagnak harmadik oltásként kiváló eredményei vannak eddig” – tette hozzá.

Szijjártó Péter videóüzenetében arról is beszélt, hogy Oroszország engedélyezte, hogy a magyarok egy negatív PCR-teszttel beutazzanak az országba, „mi pedig engedélyezzük a beoltott orosz állampolgárok beutazását”. Egy-két technikai kérdést kell még tisztázni ahhoz, hogy a vakcinaigazolásainkat közösen elfogadjuk az utazásokhoz – idézte a miniszter szavait a Telex.hu.

Egy kérdésre válaszolva Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter elmondta, hogy a Szputnyik Lightot gyerekek számára dolgozták ki, „a vakcina létezik, most a minőségi ellenőrzések folynak, ezek befejezéséhez még 3 hétre van szükség”. Ezután a serdülőket tervezik oltani vele. A technológiát kidolgozták, és bár ez egy bonyolult technológia, a gyártók tudják teljesíteni a követelményeket – mondta. Oroszország májusban jegyezte be a Szputnyik Light névre keresztelt oltást, amely az orosz Szputnyik V vakcina egyadagos változata, azaz egy darab oltásra van szükség, hogy kialakuljon a védettség, pár napja ezzel oltották be Vlagyimir Putyin orosz elnököt is.

Szijjártó Péter Müller Cecília tisztifőorvossal a Magyar Érdemrend középkeresztjét adta át az orosz egészségügyi miniszternek, és megköszönte neki, hogy olyan időszakban segített Magyarországnak a Szputyik V beszerzésében, amikor vakcinából még hiány volt. Azt mondta, hogy a magyar oltási kampány sikere azon múlt, „hogy az elején tudunk gyorsan oltani. És azért tudtunk gyorsan oltani, mert több vakcinánk volt, mint másoknak” – idézte Szijjártót a Telex.

Forrás: telex.hu
Kelt: 2021-11-30

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással