Kásler Miklós éves tájékoztatót tartott a népjóléti bizottságban
Kásler Miklós arról tájékoztatta a parlament népjóléti bizottságát az éves miniszteri meghallgatásán, hogy a covid alatt 6-7 ezerrel nőttek a korábbi 24 ezres várólisták – „normális körülmények között” a különbség hét hónap alatt ledolgozható – írja a Weborvos.hu az atv.hu nyomán.

2010 után 70 ezer várólistás műtét volt, amit a kormány 24 ezerre csökkentett le 41 milliárd forintos támogatással 2019-re. A koronavírus-járvány alatt a 24 ezres lista „messze nem emelkedett vissza” hetvenezerre. Számításaik szerint 6-7 ezerrel nőtt – mondta.

Az EMMI-t vezető miniszter az összes érintett szakmai kollégiumot megkérdezte a várólistákról. Az ortopédiai szakmai kollégiumi tagozat arról tájékoztatta: megfelelő körülmények között hét hónap alatt le lehet ledolgozni ezt a különbséget. „Ez vonatkozik a csípőműtétekre, a térdprotézisekre” – állította. A szemészeti várólistán pedig a szemészeti szakmai tagozat szerint „körülbelül fél év alatt lehet ledolgozni megfelelő financiális körülmények között” a már említett 6-7 ezres többletet – idézte a miniszter nyilatkozatát a Weborvos.hu.

Az összes többi esetben – urológia, nőgyógyászat – esetében is „néhány hét” a már említett várólista-többlet ledolgozása. Ennek érdekében a kormány a 41 milliárd forint után most 12 milliárd forinttal támogatja a várólista ledolgozását – mondta a miniszter. „Mégpedig úgy, hogy ennek a 120 százalékos teljesítmény-volumen korlát (tvk) nélküli támogatásnak a 80 százalékát a műtéteket végző orvosok, nővérek és egyéb ott dolgozó szakemberek kapják” – jelentette ki a bizottsági meghallgatásán Kásler Miklós. A maradék 30-40 százalék a kórház önköltsége – tette hozzá.

Forrás: weborvos.hu/atv.hu
Kelt: 2021-11-19

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással