Beadták az első, kísérleti Covid-gyógyszert Magyarországon

Még várhatóan egy hónapig tart a Semmelweis Egyetemen az a klinikai vizsgálat, amelynek célja egy új, koronavírusos betegeknek adható, szájon át szedhető készítmény hatékonyságának igazolása. A nemzetközi vizsgálathoz augusztus 23-án csatlakozott az egyetem, amely az Európai Unión belül először végzett betegvizsgálatot a program keretében, és EU-s szinten itt adták be másodikként a szóban forgó, klinikai vizsgálati fázisban lévő készítményt – írja a 24.hu a Semmelweis Egyetem közleménye nyomán.

Mint írják, a klinikai gyógyszervizsgálatok esetében szigorú kritériumai vannak annak, hogy egy adott, a részvételre nyitott és alkalmasnak tűnő beteg beválasztható-e a programba. Az európai uniós vizsgálati helyszínek közül elsőként a Semmelweis Egyetem végezte el egy klinikai vizsgálatban való részvételre jelentkező COVID-19 beteg részletes szűrését, továbbá hazai szinten elsőként, az EU országok közül másodikként vont be beteget a vizsgálatba az egyetem. Emellett intézményi szinten rekord rövid idő alatt történt meg a vizsgálat indításához szükséges engedélyeztetési és adminisztrációs eljárás.

A Semmelweis Egyetemre érkező COVID-19 betegek közül azoknak, akik megfelelnek a kritériumoknak, felajánljuk a vizsgálatban való részvételt – emelte ki dr. Merkely Béla. A rektor arra számít, hogy az esetszámok elmúlt időszakban tapasztalható növekedése nyomán a vizsgálatban résztvevők száma is emelkedni fog – írja a 24.hu az egyetem közleménye alapján.

A lehetőség a kórházi fekvőbeteg-ellátást nem igénylő COVID-pozitív betegek számára nyitott. A tesztelésbe való bekapcsolódás további feltételeiről, a vizsgálat menetéről, valamint a jelentkezésről az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézet (OGYÉI) által jóváhagyott betegtájékoztató anyagban olvasható bővebb információ a klinika honlapján. A koronavírusos páciensek számára az egyetem biztosítja a vizsgálatokon való részvételhez szükséges betegszállítást, megfelelő járványügyi intézkedések mellett.

A vizsgálatot az OGYÉI hagyta jóvá az Egészségügyi Tudományos Tanács Klinikai Farmakológiai Etikai Bizottságának pozitív állásfoglalása alapján. A világszerte 400 vizsgálóközpontban, ezen belül Magyarországon hat helyszínen folyó program célja annak igazolása, hogy az adott szájon át szedhető, antivirális készítmény COVID-19 betegség esetén csökkenti-e a betegség időtartamát és/vagy súlyosságát. A szakemberek azt remélik, hogy amennyiben a sikeres program után engedélyt kap a vizsgálati szer, azt időben adva a betegeknek, csökken a kórházi kezelésre szoruló, súlyos esetek száma.

Forrás: 24.hu
Kelt: 2021-09-28