Dr. Sándor István elhunyt

Dr. Sándor István jogász-közgazdászként az Egészségügyi Minisztérium főelőadójaként dolgozott. Onnan került az ORFI-ba (ma Budai Irgalmasrendi Kórház) gazdasági igazgatónak, majd az Országos Gyógyszerészeti Intézetben töltötte be – Prof. dr. Paál Tamás jobb kezeként, igazgatóhelyettesként – ugyanezt a pozíciót.

Dr. doc. Simon Kis Gábor mellett, oktatóként hosszú éveken át vett részt a gyógyszerész menedzsment képzésben. Két utóbbi pozíciójában elkötelezetten tevékenykedett a gyógyszerészet hivatásfejlesztéséért.

Istvánnal közelebbi kapcsolatot Dobogókőn indított, majd a Corvinuson (később Budapesti KTE) folytatott szakközgazdász képzés során alakítottunk ki. Az egészségügy minden részletét precízen ismerő profi jogászként oktatott minket, aki egyben OGYI vezetőként a gyógyszerellátás kérdéseiben is értelemszerűen otthonosan mozgott. Nagy szerepe volt a közvetlen lakossági gyógyszerellátás jogi környezetének kialakításában.

A szakmai, oktatói kapcsolat nála óhatatlanul barátsággá alakult. Élveztük intellektusát, szarkasztikus stílusát, fanyar humorát.

Isten áldjon István! Őrizzük emlékedet!

Magángyógyszerészek Országos Szövetsége

Forrás: MOSZ Info
Kelt: 2021-09-21