Biztató eredményeket hozott egy izraeli koronavírus-gyógyszer
Biztató eredményeket hozott Görögországban egy izraeli gyógyszer, amelyet a SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegség (Covid-19) ellen fejlesztettek ki – írja az MTI izraeli sajtóhírek nyomán.

A The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál szerint a 88 fős görögországi klinikai tesztelés során a Covid-19 elleni „precíziós gyógyszerrel” kezelt közepes és súlyos állapotú, 85 évesnél fiatalabb betegek közül senki sem került lélegeztetőgépre, és 90 százalékuk öt napon belül elhagyhatta a kórházat.

A gyógyszer izraeli megalkotója, Nadír Arber professzor derűlátón nyilatkozott a lapnak, szerinte a gyógyszer mérföldkő lehet a koronavírus okozta betegség kezelésében. A gyógyszer tesztelésének következő szakaszában a páciensek egy része placebót kap majd, és velük hasonlítják össze a valódi szert kapó betegek állapotát.

Az első, izraeli tesztelés után Görögországban, az athéni kormány segítségével is megvizsgálták a tel-avivi Ichilov kórházban kifejlesztett, EXO-CD24 nevű inhalációs gyógyszert. A gyógyszer a CD24 nevű molekulára épül, amelyet Arber 25 éve kutat annak reményében, hogy a rákos betegeken segíthet vele.

A görög orvosok irányításával és Szotirisz Ciodrasz, Görögország koronavírus-biztosa felügyeletével folytatott tesztelésen részt vevő egyetlen súlyos beteg sem szorult lélegeztetőgépre, és egyikük sem halt meg, noha korábbi állapotuk alapján ez megtörténhetett volna.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnököt izraeli látogatásán februárban lenyűgözte a szer, és elhatározta görögországi tesztelésének finanszírozását. Az Ichilov kórház egy izraeli gyógyszergyár bevonásával állította elő a szükséges medicinát.

Arber úgy gondolja, hogy gyógyszerének nagy előnye a szteroidokkal szemben, melyeket általában a koronavírus-betegeknek adnak, hogy nem befolyásolja az immunrendszert, hanem inkább „precíziós” megközelítést alkalmaz.

„Nem elnyomjuk vagy megváltoztatjuk az immunrendszert, hanem visszaállítjuk a normális állapotba a rendszer azon részének ellenőrzésével, amely a citokinvihart, az immunrendszer túlreagálását okozza, amely a súlyos Covid -betegség gyakori kiváltója” – magyarázta a The Times of Israelnek az izraeli professzor.

Forrás: MTI
Kelt: 2021-08-06

Kapcsolódó cikkek:
Összefüggés lehet a demencia és a prosztatarák egyik terápiája között
Új kutatás: most akkor mégsem jó, ha probiotikumot szedünk?
Tizenöt új innovatív gyógyszert fogadtak be
Az antibiotikum tartós szedése a bélrák előfutárának tekintett sejtszaporulatot idézhet
Kutatás: az 50 év felettiek háromnegyede nem sportol rendszeresen
A térbeli tájékozódásért felelős agysejteket vizsgálta két magyar kutató
A kálciumcsatorna-blokkolók fokozhatják a hasnyálmirigyrák kockázatát
Kísérlet indul az 1-es típusú diabétesz csecsemőkori megelőzésére
A rákos áttétek terjedését meggátló hatóanyagot azonosítottak
A nátha lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók
HECRIN: Erősíteni kell az egyetemi kutatóhelyek szerepét az innovatív kutatásokban
Növekedésre számít a Boehringer Ingelheim a magyar piacon
Több mint egymilliárdot nyert el kutatás-fejlesztésre a Solvo konzorciuma
Egy kutatás szerint a gyakran felírt gyógyszerek egy része depressziót okozhat
Összefüggést találtak a magas vérnyomás és az időskori demencia között
Őssejtterápia javíthatja a szklerózis multiplexben szenvedő páciensek állapotát
Nemcsak az antibiotikumok rombolják a bélflórát egy új kutatás szerint
Női termékenységre ható gyógyszer tulajdonjogát vette meg a Richter
Az alternatív terápiák ronthatják a rákos betegek túlélési esélyeit
A naptej használata 40 százalékkal csökkenti a melanoma kockázatát
Koponyasérültek diagnosztikájához szükséges új eszköz kifejlesztésében vesznek részt mag
Génmódosított rizzsel léphetnek fel a HIV-fertőzés ellen
Az epesav okozta betegségek gyógyításáról publikáltak magyar kutatók
Kiemelt támogatást kaphat a Richter skizofrénia elleni gyógyszere
Az e-cigaretta károsíthatja az immunrendszert
Friss kutatás: Már kis mennyiségű alkohol is káros az egészségre
Létező gyógyszerek kombinációja vezethet el a rák hatékonyabb gyógyításához
Új kezelés hosszabbíthatja meg az előrehaladott mellrákban szenvedők életét
Szakértő: Szinte naponta jönnek ki új gyógyszerek a pikkelysömör enyhítésére
A véralvadásgátlókat kiváltó oltással kísérleteznek japán kutatók