Két újabb gyógyszer lehet alkalmas a koronavírus kezelésére
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két újabb gyulladáscsökkentővel bővítette a koronavírus okozta Covid-19 betegségben szenvedők kezelésére alkalmas gyógyszerek listáját – írja a vg.hu az MTI nyomán.

A genfi székhelyű szervezet a tocilizumab és sarilumab nevű készítményeket is javasolja gyógyításra a kedd éjszaka megjelent ajánlásában. Mindkét szer IL-6 receptor-blokkoló, és eredetileg reumatoid artritisz kezelésére fejlesztették ki – írja a vg.hu az MTI nyomán.

A WHO szerint ezek a készítmények életmentők lehetnek a súlyos állapotban lévő koronavírusos betegek esetében. Egy több mint tízezer beteg bevonásával készített 27 klinikai tanulmány azt mutatta, hogy a súlyos betegek esetében tizenhárom százalékkal csökken az elhalálozás kockázata, illetve 28 százalékkal annak a kockázata, hogy a beteg mesterséges lélegeztetésre szorul.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint ezek a gyógyszerek reményt jelentenek a súlyos és válságos állapotban lévő betegek számára. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az IL-6 receptor-blokkolók továbbra is hozzáférhetetlenek és megfizethetetlenek a világ túlnyomó részének. Egyben felszólította a gyógyszergyártó cégeket, hogy csökkentsék e drága gyógyszerek árát, és lássák el velük az oltáshiányban szenvedő szegényebb országokat, és minél több országnak engedélyezzék a készítmények gyártását.

A dpa hírügynökség emlékeztet arra, hogy tavaly szeptemberben a WHO szteroidok alkalmazását javasolta gyulladáscsökkentésre súlyos állapotban lévő koronavírusos betegek esetében, a szélsőséges immunválasz megfékezésére.

Forrás: vg.hu
Kelt: 2021-07-09

Kapcsolódó cikkek:
Összefüggés lehet a demencia és a prosztatarák egyik terápiája között
Új kutatás: most akkor mégsem jó, ha probiotikumot szedünk?
Tizenöt új innovatív gyógyszert fogadtak be
Az antibiotikum tartós szedése a bélrák előfutárának tekintett sejtszaporulatot idézhet
Kutatás: az 50 év felettiek háromnegyede nem sportol rendszeresen
A térbeli tájékozódásért felelős agysejteket vizsgálta két magyar kutató
A kálciumcsatorna-blokkolók fokozhatják a hasnyálmirigyrák kockázatát
Kísérlet indul az 1-es típusú diabétesz csecsemőkori megelőzésére
A rákos áttétek terjedését meggátló hatóanyagot azonosítottak
A nátha lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók
HECRIN: Erősíteni kell az egyetemi kutatóhelyek szerepét az innovatív kutatásokban
Növekedésre számít a Boehringer Ingelheim a magyar piacon
Több mint egymilliárdot nyert el kutatás-fejlesztésre a Solvo konzorciuma
Egy kutatás szerint a gyakran felírt gyógyszerek egy része depressziót okozhat
Összefüggést találtak a magas vérnyomás és az időskori demencia között
Őssejtterápia javíthatja a szklerózis multiplexben szenvedő páciensek állapotát
Nemcsak az antibiotikumok rombolják a bélflórát egy új kutatás szerint
Női termékenységre ható gyógyszer tulajdonjogát vette meg a Richter
Az alternatív terápiák ronthatják a rákos betegek túlélési esélyeit
A naptej használata 40 százalékkal csökkenti a melanoma kockázatát
Koponyasérültek diagnosztikájához szükséges új eszköz kifejlesztésében vesznek részt mag
Génmódosított rizzsel léphetnek fel a HIV-fertőzés ellen
Az epesav okozta betegségek gyógyításáról publikáltak magyar kutatók
Kiemelt támogatást kaphat a Richter skizofrénia elleni gyógyszere
Az e-cigaretta károsíthatja az immunrendszert
Friss kutatás: Már kis mennyiségű alkohol is káros az egészségre
Létező gyógyszerek kombinációja vezethet el a rák hatékonyabb gyógyításához
Új kezelés hosszabbíthatja meg az előrehaladott mellrákban szenvedők életét
Szakértő: Szinte naponta jönnek ki új gyógyszerek a pikkelysömör enyhítésére
A véralvadásgátlókat kiváltó oltással kísérleteznek japán kutatók