Egységes ügyeleti és sürgősségi rendszer jöhet
Az Országos Mentőszolgálat irányítása alatt működtetnék 2022-től az addigra alaposan átszabott háziorvosi ügyeletet.

„Országosan egységes ügyeleti és sürgősségi rendszer kialakításán dolgozunk” – erősítette meg a Népszavának az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs igazgatója, Győrfi Pál.

A lap birtokába jutott dokumentum szerint 2022 januárjától az Országos Mentőszolgálat irányítása alatt működtetnék az orvosi, alapellátási ügyeletet.

A tervezet szerint a páciensek segélyhívásai a mostani ügyeleti centrumok helyett a mentőszolgálat központi számára futnának be, itt a diszpécser egy alapos kikérdezés után döntene a beteg további ellátási lehetőségeiről. Az azonnali segítségre szorulókért mentőt küldhet, vagy ha a páciens járóképes egy ügyeleti pontra adhat neki időpontot. Ez utóbbiak lehetnek a nagyobb lélekszámú településeken a korábbi alapellátási ügyeletek, illetve a járásközpontokban kialakított sürgősségi fogadópontok is. A lényeg, hogy a korábbinál kevesebb helyen működne orvosi ügyelet és ott is ahol megmarad, a jelenlegi három fős stábok helyett egyetlen mentőtiszt, vagy kiterjesztett hatáskörű ápoló fogadná az ellátásra szorulót.

A tervezet nem meglepetés, hiszen Takács Péter, az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese már februárban beszélt arról, hogy egységes ügyeleti és sürgősségi rendszer kialakításában gondolkoznak – számolt be a MedicalOnline az év elején. Takács már akkor elmondta, hogy a rendszert, amelyet az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) üzemeltetne, járási szinten szerveznék meg. Az OMSZ szerződne az orvosokkal, rezidensekkel, mentőtisztekkel és kiemelt kompetenciájú ápolókkal (APN). Járásonként egy szakorvos venne részt az ügyeletben supervisorként, a hátteret az OMSZ diszpécserszolgálata adná, akik csekklista alapján kérdezik ki a beteget az aktuális állapotáról.

A tervezetben szerepel az is, hogy a háziorvosokat is bevonnák az ellátásba, ők este 22 óráig látnák el egyes helyeken a készenléti feladatokat.

A Népszava most azt írja, az új rendszer próbája Hajdú-Bihar megyében július elsejétől indulna. Úgy tudjuk, ha ez az első 30 napban sikeres lesz, úgy az OMSZ az új feladatokra megkezdi az orvosok és mentőtisztek toborzását.

Békássy Szabolcs, a háziorvosok országos kollegiális szakmai vezetője azt mondta a Népszavának, hogy nem ismer olyan szakmai koncepciót, amely a háziorvosokat az ügyeletekben való részvételre kötelezné. Azt is mondta, hogy “az ügyeleti ellátásban való részvételt kizárólag a háziorvos és a helyhatóságok feladatellátási szerződése szabályozhatja”, ám “vitathatatlan, hogy az ügyeleti ellátás racionalizálása megkerülhetetlen”, de nem a háziorvosok kötelező részvételével.

Forrás: medicalonline.hu/nepszava.hu
Kelt: 2021-06-10