A MOK szerint korai a korlátozások feloldása

„A Magyar Orvosi Kamara elnökségének határozott álláspontja, hogy a korlátozások feloldásának jelenleg egészségügyi, járványügyi alapon nyugvó szakmai indoka nincs” – olvasható a MOK közleményében, amelyet a Telex.hu idézett.

A Magyar Orvosi Kamara korainak tartja a nyitást, álláspontjuk szerint nem az oltottsági arányt, hanem a járványadatok javulását kellene alapul venni a döntés meghozatalakor – írja a Telex.hu a MOK közleménye nyomán.

A rendelkezésre álló adatok alapján kedden ismét megdőlt a fertőzésben elhunytak száma, a lélegeztetőgépen lévők száma nem csökken, és egyre több a kórházba kerülő beteg. A kamara szerint még jó esetben is csak a harmadik hullám platóján vagyunk.

A MOK közleményében szintén hangsúlyozza, hogy a koronavírus elleni oltás csak a második oltást követő 7. nap után nyújt járványügyi szempontból is megnyugtató, bizonyítottan magas szintű védettséget. Minden ennél korábbi időpontban csak részleges védettség áll fenn, ami lehetővé teszi a fertőzés terjedését és hamis biztonságérzetet nyújt.

Miközben a boltok hosszabb nyitvatartását, így a vásárlók időben, valamint térben való jobb elosztását jó iránynak tartja, az egyéb szolgáltatások és főként az oktatási intézmények nyitását határozottan korainak ítéli meg a Magyar Orvosi Kamara. Éppen ezért arra kérnek mindenkit, hogy – függetlenül attól, hogy számos szolgáltatás újra elérhető – ne változtassanak eddigi szokásaikon, továbbra is a lehető legszükségesebb esetben menjenek csak boltba, publikus helyekre, tartsák a távolságot, hordják a maszkot és ne látogassák ismerőseiket, rokonaikat.

Forrás: telex.hu/mok.hu
Kelt: 2021-04-07