Az EU új program létrehozásával gyorsítja fel a járványok elleni védekezést
Az Európai Unió új program létrehozásával gyorsítja fel a koronavírus-járvány elleni védekezést – jelentette be az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.

Az új típusú koronavírus és variánsai elleni fokozottabb védekezést célzó, HERA Incubator nevű program a felkészültség növelésére, az új vírusmutációk ellen is hatékony vakcinák fejlesztésére és a gyártási kapacitás bővítésére összpontosít – közölte Ursula von der Leyen.

Elmondta, az egészségügyi vészhelyzetben a reagálást segítő, nemrégiben bejelentett EU-s hatóság (HERA) biovédelmi rendszerére épülő program a tervek szerint az Európai Unióban és a világ más részein dolgozó kutatókat, biotechnológiai vállalatokat, gyógyszergyártókat és illetékes állami hatóságokat fogja össze a koronavírus és új változatainak azonosítására. Ösztönözni fogja az új vakcinák kifejlesztését, gyorsítani az oltóanyagok jóváhagyási folyamatát és biztosítani a gyártási kapacitás folyamatosságát és növelését – tette hozzá.

„Elsődleges feladatunk annak biztosítása, hogy minden európai a lehető leghamarabb biztonságos és hatékony koronavírus-vakcinákhoz férhessen hozzá. A vírus új változatainak megjelenése azonban újabb és gyors válaszokat igényel. A HERA Incubator program ebben fog segíteni a folyamat minden szereplőjének összefogása, és a rendelkezésre álló források kihasználása által” – fogalmazott a bizottság elnöke.

A jövőbeni egészségügyi válságokra való felkészülést segítő HERA biovédelmi rendszer a tervek szerint hosszú távon kiszámítható finanszírozást nyújt majd az élvonalbeli technológiai vállalatoknak, és összekapcsolja azokat például az Európai Gyógyszerügynökséggel vagy az Európai Bizottsággal. Célja a jobb felkészültség elérése, a gyógyszeripari szereplőkkel folytatott közös munka javítása, valamint a koronavírus-járványhoz kapcsolódó kihívások kezelése.

A felkészültség fokozását segítő program egyebek mellett mintegy 225 millió euró uniós finanszírozást biztosít a vírusmutációkat kimutató új típusú tesztek kidolgozására, a genetikai variánsok kutatásának támogatására, illetve az adatcsere javítására. A HERA program állandó struktúrát biztosít az esetleges kockázatok modellezéséhez, a globális felügyelethez, a gyártási kapacitás rugalmasságának fenntartásához, összehangolásához és fokozásához, az ellátási láncot fenyegető kockázatok feltérképezéséhez, valamint az oltások és gyógyszerek kutatásához és fejlesztéséhez – tették hozzá.

A sajtótájékoztatón Ursula von der Leyen arról is beszélt, hogy az Európai Bizottság keményen fellép a koronavírus elleni oltóanyagokkal összefüggő csalásokkal szemben. „Mindent megteszünk, hogy bíróság elé állítsuk a hamis vakcinák gyártásáért és terjesztéséért felelősöket” – mondta. Azt is közölte, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) már most vizsgálatokat folytat a hamis vakcinák felderítése ügyében, illetve tanáccsal látja el a tagállamokat a csalások azonosítására.

Forrás: MTI
Kelt: 2021-02-17

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással