„Húszszorosa fogyott a téli hónapokban megszokott mennyiségnek, a nagykereskedésekben is elfogyott a készlet” – mondta a Mandinernek a budapesti Kossuth Lajos téren található Kígyó Gyógyszertár patikusa.
Feller Antal, a Hungaropharma vezérigazgatója a Mandiner.hu-nak elmondta: készleteik kedden valóban elfogytak, azokat kiszállították a hazai gyógyszertáraknak szerte az országban. A szájmaszkkészletet próbálják folyamatosan utántölteni.
A Hungaropharma Feller elmondása szerint azt tudja tenni, hogy a Magyarországon lévő forgalmazóktól és gyártóktól vásárolnak – hogy ők milyen sebességgel tudják pótolni készleteiket, arról nincs tudomása. Megnyugtatott: a tegnapi rendeléseik nagy részét visszaigazolták, azt, hogy ennek kiszállítása mikor történik meg, pontosan nem lehet tudni. Feller szerint várhatóan néhány napon belül lehet számítani a szállítmányra. Azt nem tudta viszont megmondani, mennyi szájmaszk érkezik, mert a rendelés visszaigazolása és a ténylegesen kiszállított szájmaszkok száma eltérhet. Azt viszont elmondta, hogy az elmúlt egy héten belül százezernél több maszk fogyott el, vagyis százezernél több maszkot szállítottak ki hazai gyógyszertárakba – írja a lap.