Az amerikai gyógyszerfelügyelet betiltotta az ízesített e-cigaretták többségét
Betiltja a fodormentás és gyümölcsös ízesítésű patronokkal használatos e-cigarettákataz amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) - írja az MTI amerikai tudósítója helyi sajtóhírek alapján.

Az FDA csütörtökön közölte: az ilyen típusú cigarettákat gyártó cégeknek 30 napjuk van arra, hogy leálljanak a termeléssel és a forgalmazással. A tiltás nem terjed ki a dohány- és mentoltartalmú patronokkal fogyasztható elektronikus cigarettákra, sem a többi, nem ízesített tankpatronos cigarettára.

Az első kommentárok szerint az intézkedés kompromisszumos megoldás. Részben ugyanis megpróbálja visszafogni a fiatalok körében hódító, gyakran halálos tüdőkárosodást okozó e-cigaretták fogyasztását, részben pedig eleget kíván tenni Donald Trump amerikai elnök azon kifejezett kívánságának, hogy védelmezzék az iparágat és a kisvállalkozókat.

Kedden az amerikai elnök újságíróknak úgy fogalmazott: egyes ízesített e-cigarettákat a kormányzat “bizonyos időre” kivon a forgalomból. “Meg fogjuk védeni a családjainkat. Meg fogjuk védeni a gyermekeinket. És meg fogjuk védeni az iparágat” - fogalmazott az elnök. Trump korábban aláírta azt a képviselőházban és a szenátusban egyaránt megszavazott törvényt, amely megtiltja a dohányáruk és e-cigaretták eladását 21 éven aluliaknak. Massachusetts államban pedig novemberben írta alá Charlie Baker kormányzó azt a törvényt, amely azonnali hatállyal megtiltotta az ízesített e-cigaretta-termékek árusítását, 2020. június 1-jei határidővel pedig az összes az ízesített dohánytermék – közte a mentolos cigaretták – forgalmazását is.

Az e-cigarettákat gyártó és forgalmazó egyik legnagyobb vállalat, a Juul Labs novemberben önszántából leállította a fodormenta ízesítésű e-cigaretták forgalmazását. A fiatalok körében egyébként a fodormentával és gyümölccsel ízesített elektronikus cigaretták a legnépszerűbbek. Betiltásukról hónapok óta folyik a vita az Egyesült Államokban, kivált, mert egyre több fiatal szenved ezektől halálos végű tüdőkárosodást.

Az Egyesült Államok több intézetében és kórházában kutatják a rejtélyesnek tartott tömeges megbetegedések okait. Ezek egyelőre még nem tisztázódtak pontosan, nincsenek végleges következtetések, de az első eredmények szerint az E-vitamin-acetát lehet az elektronikus cigaretták halálos összetevője. A betegektől lefoglalt e-cigaretta-minták 52 százalékában ugyanis megtalálható ez a vegyület. Az E-vitamin-acetát olajszerű adalékanyag, amelyet a töltőanyagokba kevernek. Ezt a vegyületet megtalálták a tüdőbetegségben meghalt betegek tüdőszövetében is.

Forrás: MTI
Kelt: 2020-01-06

Kapcsolódó cikkek:
Veszélyes fogyasztószereket is forgalmaznak az interneten
Jön a hadüzenet a gyógyszerhamisításnak
Megérkezett Magyarországról Kárpátaljára a kanyaró elleni oltóanyag első szállítmánya
Az amerikai biztosító nem fizette ki a kezelést, csak a kegyes halálhoz szükséges gyógys
Kanyaró: Németországban is ugrásszerűen megnőtt a megbetegedések száma
Elhallgatta a gyógyszergyár a mellékhatásokat, per indul ellene New Hampshire-ben
Akár 580 millió euróba is kerülhet az Európai Gyógyszerügynökség elköltöztetése
47 halálos áldozatot szedett az influenza Romániában
Az antidepresszánsok hatékonyságát bizonyította egy nagyszabású kutatás
WHO: Négyszeresére emelkedett a kanyarós megbetegedések száma
Jelentősen nőnek a bérek a román egészségügyben
Kritikussá vált az immunglobin-hiány Romániában
Jódtablettákat osztogatnak a belga gyógyszertárak nukleáris baleset esetére
Alzheimer-kutatók kapták az idei „idegtudományi Nobel-díjat”
Már kilenc halálos áldozata van a kanyarónak Szerbiában
Hét év börtönre ítélték a HIV-gyógyszerrel spekuláló amerikai üzletembert
Megjósolhatatlan világjárványra figyelmeztet a WHO
Szigorítanák az opiát tartalmú szerek forgalmazását az Egyesült Államokban
Jóváhagyta az EP az uniós gyógyszerügynökség költözését
Kanadában is vizsgálják a Richter méhmiómát kezelő gyógyszerét
Állatkísérletek szerint rákmegelőző hatása lehet a Viagrának
Opiátválság alakult ki az Egyesült Államokban
Az Európai Bizottság tovább korlátozná a vegyi anyagok használatát
Tizenhárom éves korig elkerülhető lehet a felnőttkori cukorbetegség
Tovább terjed a kanyaró Romániában
Újabb skót tinédzser halt bele a stresszoldók használatába
Uniós szakminiszterek: A levegőszennyezés csökkentése nagyobb koordinációt igényel
A traumás agysérülések növelhetik a demencia kockázatát
A malária gyógyítását elősegítő módszert dolgoztak ki Marosváráshelyen
Több romániai kórházban tüntettek a bérükkel elégedetlen dolgozók