Az orvosképzést segítő skill-laborhálózatot hoznak létre
Az orvosképzést és a szakdolgozók gyakorlati oktatását segítő úgynevezett skill-laborhálózatot hoz létre az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem nyolcmilliárd forintos fejlesztéssel – közölte az ÁEEK hétfőn az MTI-vel.

A skill-labor modelljének lényege, hogy szimulációs gyakorlatok szisztematikusan egymásra épülő sorozatával, a már megszerzett elméleti tudásra alapozva készítik fel a tanulókat majdani, a betegekkel végzendő munkájukra. A skill-laboratóriumot a rezidensek és a szakdolgozók is használhatják. (Az angol skill szó jelentése képesség, szakismeret.)

Az ÁEEK-közleményben azt írták: a debreceni, a pécsi és a szegedi klinikán és országszerte 16 oktatókórházban hozzák létre a laborokat, amelyekben az egészségügyi jártasságokat korszerű oktatási módszerekkel, a gyakorlatorientált tudást demonstrációs és szimulációs környezetben lehet megszerezni. Hangsúlyozták: a projekt célja a skill-laborok infrastrukturális feltételeinek és a klinikai-technikai jártasságot elősegítő eszközparkoknak a kialakítása, valamint a skill-képzés gyakorlatának általánossá tétele a hazai egyetemi orvos- és szakdolgozóképzésben.

A közlemény szerint az oktatókórházak eszközparkjának egy része mobilizálható lesz, ezáltal a kihelyezett elméleti képzéseket gyakorlati demonstrációval egészíthetik ki. Ez hozzájárul ahhoz, hogy az orvosképzésben és az egészségügyi szakdolgozók képzésén, továbbképzésén egységben legyen az elmélet és gyakorlat, lehetővé váljon a magas szakmai színvonalú gyakorlati készségek elsajátítása – fogalmaztak. Kiemelték, hogy az orvosi és a szakdolgozói pályán elengedhetetlen a gyakorlati és elméleti tudás ötvözése, a tapasztalaton alapuló, élethosszig tartó tanulás. Hozzátették, módszertani útmutatót és egységes skill-oktatási és képzési programot is kidolgoznak az ellenőrzés és minőségbiztosítás módszereinek megteremtéséért.

A projekt az „Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Skill laborok fejlesztése” című projektje keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-05-15

Kapcsolódó cikkek:
Januártól megszűnik a vény nélküli gyógyszerek online rendelésének lehetősége
Gyógyszerstop a budaörsi raktártűz után
Bezártak két budapesti patikát illegális gyógyszerkereskedelem miatt
Újabb gyógyszertár tevékenységét függesztette fel az OGYÉI
Klinikai I. fázisú farmakológiai vizsgálóhelyet hozott létre a Honvédkórház
Újabb gyógyszertárak tevékenységét függesztette fel az OGYÉI
OGYÉI: négyszáz féle gyógyszer érintett a tűzben
2023-tól Gödöllőn gyártanák a diftéria- és a tetanuszoltás alapanyagát
A jövőben kizárólag patikában kapható majd néhány megfázás elleni készítmény
Étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a NÉBIH
Toxikológus: mintegy kétszázezren gyógyszerfüggők Magyarországon
Infektológus: Nem alakulhat ki kanyarójárvány Magyarországon
Év terméke díjat kapott a Dipankrin Optimum
TOP 200-ba került a Semmelweis gyógyszerészeti képzése
Megkezdődött a hazai gyógyszer-azonosítási rendszer felállítása
A Hungaropharma műtüdőt adományozott a Heim Pál gyermekkórháznak
A helyes gyógyszerszedés fontosságáról közölt riportot a Kossuth Rádió
Elvégezték az első magyarországi gyermek-tüdőtranszplantációt
Még idén forgalomba kerülhet a capiprazine Magyarországon
A magyar webáruházak toplistájára kerültek a gyógyszerek
Újra elérhető a meningococcus B elleni vakcina
Magyarországon is megjelent a nyugat-nílusi láz
Jelentős parlagfűpollen-terhelés várható az idén
Nyomozás indul a szennyezett vérnyomáscsökkentők miatt
Új épületet adtak át a Béres szolnoki gyárában
Százötvenmillió forintnyi hamis gyógyszert foglaltak le Magyarországon
Szaporodnak a webpatikák Magyarországon
Az egészséges életmód fontosságára figyelmeztet az Egy Csepp Világnap
Gyógyszerészeti napot tartanak a székesfehérvári patikamúzeumban