Már kilenc halálos áldozata van a kanyarónak Szerbiában
Továbbra is terjed Szerbiában a kanyaró, a szerdai beszámolók szerint október óta már kilencen haltak bele a betegség okozta szövődményekbe – írja az MTI helyi tudósítója.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a tavalyi év első kilenc hónapjában 12 kanyarós megbetegedést regisztráltak Szerbiában. Október óta viszont Szerbia és Koszovó területén összesen 3162 beteget vettek nyilvántartásba. A legfiatalabb beteg 15 napos, a legidősebb 70 éves volt. A legtöbb fertőzött az ötévesnél fiatalabbak közül került ki. Mivel Szerbia saját tartományának tekinti Koszovót, így csak olyan adatok állnak rendelkezésre, amelyek a két ország betegeit összesítik.

Az egészségügyi intézmények tájékoztatása szerint a betegek 95 százaléka nem kapta meg a kellő védőoltásokat, illetve nem lehet tudni, hogy kapott-e vakcinát. Zlatibor Loncar egészségügyi miniszter az RTS reggeli műsorában beszélt a védőoltás jelentőségéről, és kiemelte, még körülbelül 30 ezer gyereket kell beoltani az országban, a szülők azonban gyakran az oltásellenes lobbinak hisznek, és elutasítják a vakcinát. Még a pénzbüntetés sem riasztja el őket – tette hozzá. A legtöbb szerbiai óvodában már bevezették azt a szigorítást, amely szerint a gyerek csak az oltási igazolás felmutatásával járhat az intézménybe.

A belgrádi városi közegészségügyi intézet november elején figyelmeztetett a kanyarójárvány veszélyére, az országban azonban azóta sem hirdettek járványhelyzetet. A szerb közegészségügyi intézet arra is figyelmeztetett, hogy védőoltásokkal megelőzhető a megbetegedés, ezért felhívta a figyelmet arra, hogy jelentkezzenek azok, akik eddig nem kapták meg a szükséges vakcinákat. Emellett elkezdték beoltani az egészségügyi dolgozókat is, ugyanis 1993 előtt csak egyszer oltották be a gyerekeket, a kétszeres védőoltást csak ez után kezdték alkalmazni, így az 1980 előtt születetteknek nem megfelelő a védettsége a kanyaró ellen.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-03-08

Kapcsolódó cikkek:
Veszélyes fogyasztószereket is forgalmaznak az interneten
Jön a hadüzenet a gyógyszerhamisításnak
Megérkezett Magyarországról Kárpátaljára a kanyaró elleni oltóanyag első szállítmánya
Az amerikai biztosító nem fizette ki a kezelést, csak a kegyes halálhoz szükséges gyógys
Kanyaró: Németországban is ugrásszerűen megnőtt a megbetegedések száma
Elhallgatta a gyógyszergyár a mellékhatásokat, per indul ellene New Hampshire-ben
Akár 580 millió euróba is kerülhet az Európai Gyógyszerügynökség elköltöztetése
47 halálos áldozatot szedett az influenza Romániában
Az antidepresszánsok hatékonyságát bizonyította egy nagyszabású kutatás
WHO: Négyszeresére emelkedett a kanyarós megbetegedések száma
Jelentősen nőnek a bérek a román egészségügyben
Kritikussá vált az immunglobin-hiány Romániában
Jódtablettákat osztogatnak a belga gyógyszertárak nukleáris baleset esetére
Alzheimer-kutatók kapták az idei „idegtudományi Nobel-díjat”
Hét év börtönre ítélték a HIV-gyógyszerrel spekuláló amerikai üzletembert
Megjósolhatatlan világjárványra figyelmeztet a WHO
Szigorítanák az opiát tartalmú szerek forgalmazását az Egyesült Államokban
Jóváhagyta az EP az uniós gyógyszerügynökség költözését
Kanadában is vizsgálják a Richter méhmiómát kezelő gyógyszerét
Állatkísérletek szerint rákmegelőző hatása lehet a Viagrának
Opiátválság alakult ki az Egyesült Államokban
Az Európai Bizottság tovább korlátozná a vegyi anyagok használatát
Tizenhárom éves korig elkerülhető lehet a felnőttkori cukorbetegség
Tovább terjed a kanyaró Romániában
Újabb skót tinédzser halt bele a stresszoldók használatába
Uniós szakminiszterek: A levegőszennyezés csökkentése nagyobb koordinációt igényel
A traumás agysérülések növelhetik a demencia kockázatát
A malária gyógyítását elősegítő módszert dolgoztak ki Marosváráshelyen
Több romániai kórházban tüntettek a bérükkel elégedetlen dolgozók