A hírportál megkérdezte Éger Istvánt, a Magyar Orvosi Kamara elnökét és Rácz Jenő volt egészségügyi minisztert, a Magyar Kórházszövetség szaktanácsadóját, akik úgy becsülték: a sürgősségi ügyeleten jelentkező betegek legalább 40, de akár 60-80 százalékának az ellátórendszer más szintjein kellene megjelenniük.
A cikk példaként hozza fel azokat a betegeket, akiknek bár nincsenek sürgős panaszai, de csak hétvégén érnek rá orvoshoz menni, illetve azokat, akiket a háziorvos küld a sürgősségire a gyorsabb diagnózis reményében. Ezek az esetek mind növelik a munkaerőhiánnyal és túlterheltséggel küzdő osztályok terheit, egyúttal a betegek várakozási idejét is.
Az írás hangsúlyozza, hogy bár a betegeket valóban nem érkezési sorrendben látják el, ugyanakkor a sorrend megállapítása korántsem önkényes szempontokon, hanem a betegosztályozás (triázs) elméletén alapul, amely az esetek súlyossága szerint egy 1-től 5-ig tartó skálán osztályozza a betegeket, meghatározva azt a maximális várakozási időt, amely még nem jár kritikus állapotromlással. Ezutóbbi az ötödik, „halasztható” kategóriában 2 és 4 óra között is lehet.
A cikk megjegyzi, hogy habár a várakozási idők önmagukban indokoltak lehetnek, a betegek tájékoztatását, illetve a várakozási körülményeket különösebb anyagi ráfordítások nélkül is lehetne javítani. „Miért nincs elég étel- és italautomata, hogy a betegek és az őket elkísérő hozzátartozók ehessenek és ihassanak? Miért nincs kulturált vécé? Miért teljesen elképzelhetetlen, hogy egy ápoló ilyenkor körbejárjon a várakozók között, vízzel kínálja őket, és megkérdezze, ki hogy van. Lehet, hogy csak ennyi kellene, és rögtön kevesebb lenne a panasz” – összegez a cikk, amely francia, angol, német és szingapúri példákat is felhoz a sürgősségi ügyeletek hatékonyabb és betegbarátabb szervezésére.