„Látnom kell magam előtt a perspektívát”
Beszélgetés dr. Horváth Ákos Márk gyógyszerésszel

Még csak tavaly végzett az egyetemen, de már tele van tervekkel. Horváth Ákos Márk (30) óriási lehetőségeket lát például a 3D-s gyógyszernyomtatásban, az előremutató külföldi példákat is átültetné a hazai gyakorlatba és a generációváltás problémakörére is tudni véli a megoldást.

Gyógyszertár: A siófoki gyógyszerészkongresszusok fotósaként, háttérembereként sokan ismernek, azt viszont nem biztos, hogy mindenki tudja, hogy te is gyógyszerész vagy.

Horváth Ákos Márk: Egy véletlen folytán kerültem a pályára. Abból a megfontolásból jelentkeztem a gyógyszerészkarra, hogy onnan majd átmegyek az orvosira, ám ennek a lehetőségét éppen a felvételem évében szüntették meg. Amikor a környezetemben megtudták, hogy hol kezdtem meg a tanulmányaimat, a család egyes barátairól hirtelen kiderült, hogy ők is gyógyszerészek, akik mondták, hogy ez milyen jó szakma. A rokonságban egyébként nincs gyógyszerész. Orvosok vannak: édesapám és az egyik nagyapám is ezen a pályán ért el sikereket.

Már az egyetem első egy-két évében kiderült számomra, hogy a gyógyszerészi pályában sokkal több perspektíva van, mint mondjuk az orvoslásban. Így ragadtam meg itt. A tanulmányaim mellett végig dolgoztam: lengyel gyógyszercégnél, patikában, de még az OGYÉI-nél is. Ez nagyon jó alkalom volt arra, hogy megtapasztaljam, mik a lehetőségek. Az egyetemen is nagyon sok mindent csináltam: szinte végig tagja voltam például a HUPSÁ-nak, vagyis a Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesületének, a hallgatói önkormányzat munkájában pedig mint sportbizottsági elnök vettem részt.

Gy.: Hol és mikor végeztél?

H. Á. M.: A Semmelweis Egyetemen, 2016-ban.

Gy.: Merre indulsz tovább?

H. Á. M.: Nagyon beleszerettem a szakdolgozati témámba, a 3D-s nyomtatás témakörébe, úgyhogy ha lehetőség van rá, továbbra is azon dolgoznék. Szeretnék elnyerni egy PhD-ösztöndíjat, akár itthon, akár külföldön, aminek korábban több akadálya is volt: ezek közül talán a legfontosabb, hogy Magyarországon a gyógyszerészet terén még nem annyira elterjedt a 3D-s nyomtatás, ráadásul a technikai háttér sincs meg hozzá.

Emellett pedig egy olyan munkát keresek, amit itt, Budapesten – vagy patikában, vagy egy nagyobb cégnél, például monitoring területen –végezhetek. És szeretnék majd egy céget is alapítani, ugyanis van egy-két ötletem. Rettentően érdekel az innováció, az olyan, akár technikai, akár szemléletbeli újdonságok, amelyek révén meg lehet könnyíteni a mindennapi életet. Mivel a 3D-s nyomtatás a gyógyszerészet területén még nagyon új dolog, úgy gondoltam, hogy ebbe most kell belevágni, most lehet újat alkotni.

Gy.: Hogyan látod, milyen lehetőségeik vannak a fiatal, frissen végzett gyógyszerészeknek és milyen problémákkal kell szembesülniük?

H. Á. M.: A lexikális tudás terén verhetetlenek vagyunk, úgyhogy ha valaki – akár nemzetközileg is – olyan területen helyezkedik el, ahol erre van szükség, ebből csak profitálhat. Szintén pozitívum, hogy mivel nagyon sok a külföldi cég Magyarországon, illetve a hazai vállalatok is terjeszkednek külföldre, elég könnyű elhelyezkedni. Gyógyszerészként csak az nem tud álláshoz jutni, aki nem akar. Lehet, hogy nem szerzi meg elsőre azt a pozíciót, amit megálmodott magának, de egy ahhoz közelit, vagy ugyanannál a cégnél egy kicsit másfélét igen.

Viszont ami gazdasági oktatást kapunk az egyetemen, az nem elég a mindennapi élethez. Nem véletlenül működnek a ráépített gyógyszerész-közgazdász képzések, amelyeket nagyon jónak tartok, de ez megint csak idő, és valahonnan a költségét is ki kell termelni. Jobb lenne, ha ezt a tudást, vagy akár ennél egy kicsit többet még az egyetemi évek során megkaphatnánk.

Ha elmegyek egy patikába dolgozni, ugyanúgy, ahogy egy nagy cégnél, látnom kell magam előtt a perspektívát. Tudni szeretném, hogy öt év múlva, ha megfelelek a követelményeknek, válhat-e belőlem személyi jogos gyógyszerész. Egyáltalán van-e lehetőség arra, hogy a patikát tulajdonló és vezető gyógyszerész átadja nekem a patikát? Tudok-e ott is növekedni, fejlődni? Bevezet-e azokba az apró rejtelmekbe, például a rendelés gyakorlatába, amiket az egyetemen nem lehet megtanulni? Úgy látom, hogy – tisztelet a kivételnek – ez elég döcögősen megy. Talán a nagy korkülönbség miatt, de nehezen találja meg egymással a hangot a patikatulajdonos gyógyszerész és frissen végzett kollégája.

A frissen végzettek számára nagyon csábító a külföldi munkavégzés. Számos cég toboroz erre vállalkozó kedvű gyógyszerészeket. A kolléga az átlag gyógyszerészi fizetésnél sokkal magasabb bért kap, csak azért, hogy nyelvet tanuljon fél vagy egy évig, és utána automatikusan szerződéshez jut. A skandináv országok nagyon keresettek, de akár Németország, Ausztria is. A magyar gyógyszerészetnek ez nyilván nem jó, ám nem hiszem, hogy ezzel versenyezni tudnánk, hiszen kint olyan fizetések vannak, amit egy hazai patika nem mindig tud kitermelni.

Gy.: Számodra ezek közül melyik a legvonzóbb lehetőség?

H. Á. M.: Ezen nagyon sokat gondolkodom, és úgy érzem, hogy amiket csinálnék, azokat nem lehet összeegyeztetni. A PhD-zésben számomra nem a fokozat a fontos, sokkal inkább az, hogy valami olyat tegyek le az asztalra, amivel bizonyíthatok magam, a családom, a barátaim és a tanáraim számára. Hogy ezáltal kiteljesítsem az egyetemi tanulmányaimat, és akár egy olyan elméletet dolgozzak ki, egy olyan berendezést hozzak létre, vagy egy olyan kísérletet végezzek el, amelynek az eredménye hasznos az emberiség számára. Ez sok munka, sok utánajárás, sok szervezés, amit nehéz harmonizálni a napi nyolcórás munkával.

Gy.: És akkor a magánéletről még nem is beszéltünk…

H. Á. M.: A szakmai tevékenység mellett – magánemberként és hivatásszerűen is – fotózom. Ez és a kosárlabdázás tölti ki a szabadidőmet. Idővel szeretnék családot, gyerekeket is, de egyelőre még keresem hozzá a megfelelő társat.

Gy.: Milyen lehetőséget látsz arra, hogy a fiatalok patikához jussanak, abban az esetben, ha a szüleiknek nincs gyógyszertáruk?

H. Á. M.: Sok helyről hallom, hogy az idős kolléga nem tudja kinek átadni a patikáját, mégsem látok hirdetéseket, hogy „itt vagyok és keresem az utódomat”. A megoldást abban látnám, ha a jelenleg patikát tulajdonló magángyógyszerészek nyitottak lennének a helyzet megoldására, és amikor felvesznek egy fiatal kollégát, megkérdeznék tőle, hogy vannak-e olyan tervei, hogy idővel átvenné a gyógyszertárat. Igenlő válasz esetén egy olyan megállapodást dolgozhatnának ki közösen, hogy a fizetésének egy részét visszatartanák, ami bekerül egy alapba, amivel már elkezdi a patikát, úgymond, lízingelni. Több patikába is jelentkeztem kíváncsiságból, de ez a téma egyikben sem került szóba.

Gy.: A probléma a tulajdonos gyógyszerész részéről ott kezdődhet, hogy leendő utódját munkatársként kell felvennie, ami onnantól jelentős pluszkiadást generál számára. Márpedig egy kisebb forgalmú patika nem biztos, hogy ezt elbírja.

H. Á. M.: Ebben a tulajdonosnak és az érintett kollégának kell megállapodnia. Ha hasonló helyzetbe kerülnék, abszolút elképzelhetőnek tartanám, hogy – ha valóban egy kis forgalmú patikáról van szó, amelynek a jövedelme kevés ahhoz, hogy két gyógyszerészt plusz az asszisztenseket is eltartsa – megegyeznénk abban, hogy én elhelyezkedem valahol máshol, ebbe a patikába pedig – egy nagyon minimális honoráriumért – heti egy-két alkalommal eljárnék, hogy lássam, kik dolgoznak ott, hogyan működik a gyógyszertár és kikből áll össze a betegköre. Ez mind a két fél részéről kompromisszum, egyfajta befektetés lenne. A cél viszont közös: maradjon fenn a patika, méghozzá magántulajdonban.

A probléma ezzel kapcsolatban a leginkább az, hogy bár a kezdő gyógyszerészfizetések egyáltalán nem mondhatók rossznak, a mai fiatalok nem feltétlenül a tartalékolásra rendezkednek be. Inkább elutazzák a megtakarításaikat, így viszont nem jön össze annyi pénzük, amiből később vehetnének egy patikát. Márpedig amit a saját erőnkből nem tudunk megoldani, ahhoz valószínűleg egy hitel felvétele sem nyújtana megnyugtató megoldást.

Gy.: Korábban említetted az emberiség javára történő cselekvést; a gyógyszerészközösség ügyeinek előremozdítása érdekében vállalnál-e szövetségi megbízásokat?

H. Á. M.: Abszolút kapható lennék rá. Tavaly nyáron a MOSZ támogatásával juthattam el az Egyesült Államokba; nagyon érdekes és hasznos volt látni, hogy ott hogyan zajlik a gyógyszerészi munka. Ha bekerülnék egy olyan pozícióba, ahol szervezeti keretek között is hozzá tudok tenni valamit a szakmához, az mindenképpen valami olyan irány lenne, hogy a külföldi kapcsolatok révén hozzunk be és próbáljunk ki ottani példákat, gyakorlatokat.

Hogy csak egyetlen példát említsek, Indonéziában működnek olyan gyógyszertárak, ahol a beteg, mint egy bankban, leül egy gyógyszerésszel szemben, kényelmesen átbeszélik a problémáit, majd miután a gyógyszerész megnézte, hogy a felírt gyógyszer megfelelő-e a páciens számára, egy mikrofonon hátraszól a raktárba egy ott dolgozó kollégának, aki előkészíti a kért készítményt. Azt gondolom, hogy ez egy abszolút jövőbe mutató, követendő példa, és mi lehetnénk az elsők Európában, akik ezt átveszik, alkalmazzák.

Tóth Tamás

MOSZ
2017-03-24