30 éves a rendszerváltás
Jó irányba halad a gyógyszerészet?

A Parlament 1989. január 11-én fogadta el az egyesülési jogról szóló 1989/II. törvényt, amely jogszabály gyakorlatilag a szabad pártalakítást emelte be a magyar jogrendszerbe. 1989 márciusában megalakult az Ellenzéki Kerekasztal, majd augusztus 19-én megszervezett Páneurópai Piknik részeként Sopronnál megtörtént a vasfüggönyön az első határnyitás. Az októberi alkotmánynak is nevezett új alaptörvényt 1989. október 23-án hirdették ki, amely sok más mellett azt is rögzítette, hogy Magyarország gazdasága piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú, és egyenlő védelemben részesül. Megszületett a Harmadik Magyar Köztársaság. 1989. december 3-án Máltán, a Bush-Gorbacsov csúcstalálkozón eldőlt Kelet-Közép-Európa sorsa.

Rendkívüli módon felgyorsultak a változások.

Ebben a különlegesen inspiratív, már-már euforikus társadalmi környezetben, a következő év elején megjelent a 9/1990. (III. 28.) SZEM rendelet a gyógyszerészi magántevékenység gyakorlásáról. Május 2-án összeült a szabadon választott Parlament.

A szakmában is hihetetlenül felgyorsultak az események. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ekkor még aktívan közöttünk voltak a század első felében működő, az államosítás előtti magyar gyógyszerészet tradicionális rendszerének a képviselői, illetve közvetlen leszármazottaik. Remek volt a csapat, óriási a mozgástér, széles a horizont, telve voltunk bizakodással és energiával. Felismerve a helyzetet, hogy a változások első időszaka ad alkalmat az irányok megfogalmazására és a folyamatok beindítására, fénysebességgel kezdtük építeni az új magyar gyógyszerészetet.

Nem volt olyan kérdés, amelynek a megoldását a Hankó–Mikola–Samu–Simon Kis négyes, sok kiváló kollégánk segítő és hasznos közreműködésével együtt, ne vállalta volna fel. A csapat – bár jószerével spontán alakult – remekül megosztozott a feladatokon. A környezet és mozgástér precíz elemzése, a kapcsolati rendszer felépítése, a klinikai farmakológia, a menedzsment-ismeretek és módszerek gyógyszertári adaptációja területein lévő szoros együttműködés valós potencírozó szinergizmusa néhány esztendő alatt évtizedes hatású eredményeket produkált.

Rendkívüli sebességgel építettük ki a kapcsolatrendszereket, mindenekelőtt az egészségügyet és a gazdaságot, az önkormányzatokat felügyelő és irányító tárcákkal, a biztosítóval, az adóhivatallal, a pénzintézetekkel, a hazai és külföldi gyógyszerpiaci szereplőkkel, a külképviseletekkel (akkoriban még konszignációs raktárakból történt az import gyógyszerek biztosítása), az egyetemi képzőhelyekkel és a társszervezetekkel.

Nagyot ugorva az időben, most, egy választási évet követően, egy új ciklus elején azt szeretnénk feltérképezni, hogy mennyiben stabilak az akkori célkitűzések, hol és milyen kiigazításokra lehet szükség. Leszögezhető, hogy az elmúlt időszakban az ágazatra gyakorolt gazdasági és politikai befolyás erősödése átrendezte a súlypontokat, lefékezett, illetve felgyorsított egyes törekvéseket, megváltoztak az arányok a hivatás–szakma–gazdaság dimenzióiban.

„Azt szeretnénk feltérképezni, hogy mennyiben stabilak az akkori célkitűzések, hol és milyen kiigazításokra lehet szükség.”

Változott a társadalmi környezet is, aktívvá vált egy új generáció, sőt a következő is megjelent a porondon. Az információtechnológia korábban elképzelhetetlen mértékű térhódítása jórészt felszámolta az egészségügyi ellátórendszerben meglévő információs aszimmetriát, ami új szolgáltatói modell kialakítását sürgeti.

Ebben az évben tervezzük széles körben megvitatni a változásokat, azok hatásait, körvonalazni a mozgásteret és megfogalmazni tennivalóinkat. Két lépcsőben gondolkozunk. Az első állomás Galyatető, a sorrendben huszonnegyedszer megrendezésre kerülő, márciusi Gyógyszertár-működtetés munkakonferencia, majd az azt követő XXIX. őszi gyógyszerészkongresszus. A márciusi programban világosan látható a szándék. Jól definiált témakörökben, széles megvilágításban és környezetben alapkérdéseket elemzünk, tendenciákat tárunk fel, közös álláspontok kialakítását célozzuk meg.

Ezek a sarokpontok a következők:

Az egészségügyre fordított kiadások mértéke és arányának változásai – figyelembe véve a megnövekedett igényeket és a bővülő lehetőségeket – nem fedezik az ellátás indokolt költségeit. Ez egyfelől a magánerőforrások ráfordításainak és a háztartások jövedelmének növekvő részesedését, másfelől a szolgáltatás hatékonyságának fejlesztése kérdését veti fel. Lefordítva, számunkra, gyógyszerészek számára ez legalább két üzenetet hordoz. A lakosság egyre többet fizet a gyógyszerekért, másfelől növekszik az elvárás a magas minőségű gyógyszeres terápiák hatékonyságának fokozása irányában.

Az e tényezőkből fakadó, előttünk álló feladatok egyértelműek. A szolid árkörnyezet fenntartása és az együtt alkalmazott (a patikában és az azon kívül beszerzett készítményekkel való) terápiás megoldások szakértői kézbentartása érdekében minél szélesebb körű termékportfóliót kell a gyógyszertárakban forgalmazni, valamint folytatni kell a meglassult terápiamenedzsment programokat.

A születéskor várható élettartam növekedése elválik az egészségben töltött életévek növekedésének ütemétől. Durva megközelítésben a gazdasági-társadalmi, civilizációs fejlődés lényegesen gyorsabb, mint az egészségtudatos magatartás kialakulása, valamint a szédületes tempójú orvos-diagnosztikai és gyógyszerfejlesztéseket követő egészségügyi szolgáltatások felzárkózása. Nincs az a költségvetés, ami az ezzel összefüggő jogos társadalmi igényeket teljesíteni tudná. Másfelől nincs olyan finanszírozható ellátórendszer, amelyik ki tudná elégíteni az egyre szélesedő, rá zúduló korcsoport elvárt igényeit.

Ránk, mint jelenleg magasan a legnagyobb szakember–páciens kontaktust felmutató ellátó szegmensre, ez megint csak egyértelmű feladatot ró. Figyelemmel a túlterhelésében megroppant háziorvosi alapellátásra, az egészségi állapotot fenntartó és a megelőzési programokban is részt kell vennünk. Ebben való szerepvállalásunk lehetőségeit és jelentőségét a döntéshozók számára is világossá kell tennünk.

A gyógyszerelosztási csatornák világszerte átalakulóban vannak. A korszerű, egyedi, speciális terápiáké a jövő. Ez a jelenség meg fogja változtatni a közvetlen lakossági gyógyszerellátás szerepét az ellátórendszeren belül. Részben értékét tekintve, részben a rendelhetőségi jogosítványok okán a nagy értékű biológiai terápiákhoz várhatóan nem a gyógyszertárakban fog hozzájutni a beteg.

Ez legalább két kérdésben ad feladatot számunkra. Az egyik, hogy szorgalmazzuk azokat a meglévő terápiamenedzsment programokat és szaktevékenységeket, amelyek a WHO és a FIP szerint is gyógyszertárban végezhetők. A másik, hogy a terápiák hatékonysága és az erőforrás-fedezet biztosítása érdekében a korábban a patikákból kikerült termékportfóliók (étrend-kiegészítők, tápszerek, inkontinencia eszközök, gyógyászati segédeszközök stb.) forgalmazását visszaszerezzük. Számos egészségnyereséget vizsgáló szakmai megfontolás támasztja alá ezt az igényt.

Az információtechnológia fejlődésével változtak a betegek tájékozódási pozíciói. Amíg néhány évvel ezelőtt még meghatározó szerepet töltöttünk be az egészség megtartása, a betegségek megelőzése és a helyes terápiák alkalmazása, valamint a kölcsönhatások feltérképezése terén, ma ez a helyzetünk hátrébb sorolódott. Új kommunikációs technikákat kell kialakítanunk az egészségértés, az adherens magatartás népszerűsítésében. A szakértelmünk és a kontaktus mindehhez biztosított. Újra fejlesztenünk kell, új módszereket. Ebben is nagy segítségünkre van a belépő generáció, amelynek tagjai már erre a társadalmi igényre vannak „bekötve”.

Számos leágazása van a vázolt változásoknak, amelyek a gyógyszerellátás működése jelenlegi jogi és gazdasági környezetének finomhangolását igénylik. A közelmúltban, jórészt a gyógyszerbiztonság égisze alatt kötelezően elvégzendő adminisztrációs feladatok aránytalanul nagy terhet róttak a gyógyszertárakra. Nem vizsgálta senki az online pénztárgép, az EESZT, a GDPR és a HUMVO bevezetésének valós költségeit, sem azok élő munka- és technikai erőforrás-vetületét. A munkatükör-elemzés tanúságai azt jelzik, hogy a páciensekre fordított idő és az adminisztrációs tevékenység kötelezettsége arányai rendkívül kedvezőtlenek.

Mindamellett, hogy a létszámbővítésnek masszív erőforrásigénye is lenne, a gyógyszerbiztonsági köntösben megjelenő feladatok rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe hozták a patikákat. Sokszor nem átláthatók és nem kézben tarthatók azoknak az intézkedéseknek a követelményei, amelyeket a rendszergazdák végeznek számunkra. Ezek teljesítése viszont a beteg számára a költségvetés helyett megelőlegezett (!) támogatás elszámolásának az egyik feltétele.

Nem vitatható, hogy amennyiben a működés forrásfedezete a közeljövőben nem bővül, sem a humán-, sem a gazdasági erőforrás nem nyújt garantált fedezetet az ágazat kiegyensúlyozott működéséhez, és a jelenleg magas szintű, hozzáférhető és biztonságos gyógyszerellátás veszélybe kerül. Jóllehet, az előzőekben felsorolt, a hivatást is fejlesztő WHO- és eurokonform-érvek realitása minimális ráfordítással, gazdaságosan is képes jelentős egészségnyereséget felmutatni.

Nem halasztható tovább az árrés-konstrukció felülvizsgálata, a korszerűtlen és idejétmúlt szabályozás megváltoztatása, a gyógyszertárak működtetését rögzítő 41/2007. (IX. 19.) EüM rendelet életszerű módosítása. Nem halasztható a rendkívül kapacitás- és forrásigényes, ám jórészt értelmetlen ügyeleti szolgálat rendezése. Nem kerülhető meg a gyógyszerész szakmai mozgásterének áttekintése, a képzettségüknek megfelelő, az ellátórendszer hatékonyságát növelő jogosítványok megadása.

Úgy gondoljuk, mindezekről a kérdésekről szakmai megbeszélést kell folytatnunk. A hatékony és jövőbe mutató gyógyszerellátás mindenkinek érdeke, a társadalomnak, az ellátórendszernek, a döntéshozónak és a működtetőnek egyaránt.

Meggyőződésünk, hogy ez az együttműködés a hatékony érdekérvényesítés egyedüli záloga.

Mikola Bálint

Forrása: MOSZ Info
2019-03-15