Új gyártórészleget avattak a Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki telephelyén

Új gyártórészleget avattak Varga Mihály pénzügyminiszter részvételével kedden a magyar tulajdonú Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki telephelyén. A 6,7 milliárd forintos beruházást 3,04 milliárd forint vissza nem térítendő állami hozzájárulással támogatta a Pénzügyminisztérium a Nagyvállalati beruházási támogatási program keretében.

Varga Mihály felidézte, a Béres Gyógyszergyár 2015 óta 12 milliárd forint összegű beruházást valósított meg szolnoki telephelyén, mintegy 6 milliárd forint vissza nem térítendő kormányzati támogatással. A társaságnál több száz munkahely jött létre az elmúlt években, már csaknem félezer magyar embernek adnak folyamatosan munkát. Varga Mihály hangsúlyozta, az erős magyar gyógyszeripar nemzetgazdasági érdek, teljesítményére válsághelyzetben és a gazdaság újraindításakor is számíthat az ország.

Varga Mihály rámutatott: a nemzetközi válsághelyzetben még fontosabbá vált, hogy a határokon belül megtermelt eszközökre, gyógyszerekre lehessen támaszkodni. Ezért a kormány válságkezelése és a gazdaság újraindítása is a hazai vállalatok megerősítésén, a munkahelyek megőrzésén, a beruházások ösztönzésén és a családok megvédésén alapult. Varga Mihály a magyar gazdaság 17,8 százalékos második negyedévi növekedését a vállalkozások, a munkavállalók és a kormány közös sikerének nevezte.

Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke elmondta: a 69 új munkahelyet is teremtő beruházás során a társaság 2050 négyzetméterrel növelte tisztatéri gyártóterületét, robottechnológiával újult meg a Béres Csepp gyártósora, emellett újabb termelő- és laboratóriumi eszközöket vásároltak és bővítették raktárkapacitásukat is. A vállalat 39,4 százalékos részesedésével piacvezető az egészségmegőrző öngyógyszerező piacon – közölte. A Szolnokon foglalkoztatottak száma a kezdeti 64-ről mára 402-re emelkedett, ezzel a Béres Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legnagyobb magánfoglalkoztatójává vált – számolt be.

A Béres Gyógyszergyár a mostani beruházásban gyártógépeket, minőségellenőrzési laboratóriumi és kutatás-fejlesztési eszközöket is vásárolt. A beruházással a kapacitások a bemérés, kompaktálás, homogenizálás folyamatokban 100 százalékkal nőttek, míg a tablettázás, filmbevonás és csomagolás technológiák teljesítmény növekedése 20-40 százalék közötti. A Béres Gyógyszergyár árbevétele 2020-ban meghaladta a 20 milliárd forintot, ez 51 százalékos növekedés az előző évhez képest.

Forrás: MTI
Kelt: 2021-10-12