Gyógyszerészhiányról számolnak be a nógrádi patikák
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYEI) hivatalos adatai szerint 32 közforgalmú patika működik a megyében, ám egy salgótarjáni ezek közül már nem üzemel, míg egy vidéki – a vezető gyógyszerész nyugdíjba vonulása miatt – beszünteti évtizedekre visszatekintő szolgálatát. Az utóbbi két évben öt fiókgyógyszertár is bezárni kényszerült Nógrádban, amely a patikák arányának 15 százalékát jelenti – írja a nool.hu megyei hírportál.

Dr. Ádám György, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) Nógrád Megyei Szervezetének elnöke a nool.hu érdeklődésére elmondta: az egy lakosra jutó patikák számával nincs gond, a megyében szokatlanul nagy a falusi fiókgyógyszertárak száma, amely összefügg Nógrád aprófalvas adottságaival is. Az országban sehol nem ilyen magas az arányuk.

– A kamara nyilvántartása szerint 61 gyógyszerész dolgozik a megye gyógyszertáraiban aktívan. Mindenképpen szükség van még gyógyszerészekre és asszisztensi segítségre, a legtöbb gyógyszertárra ráférne több szakavatott dolgozó. A gyógyszertárakat működtető szakemberek létszámában hatalmas a hiány, és a korösszetétel sem ideális. A megye gyógyszerellátása a területet érintő országos szabályozók miatt – amelyek egész más körülményekre méretezettek – erőn felüli megterheléssel működik – ismertette az elnök.

Hozzátette: – Sokan évek óta nem voltak pár napnál hosszabb szabadságon. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mert a járvány nehezebb időszakaiban még jobban az alapellátás frontvonalába kerültünk. A betegek a bajaikkal nehezen jutottak el orvoshoz, így a patikusoknál kerestek gyógyírt ismeretlen eredetű panaszaikra, s még nagyobb lett a feladat- és a felelősségi körünk. Többször, több fórumon változtatásokat kértünk legalább a fokozottan hátrányos helyzetű térségekre, de eddig hasztalan volt.

Dr. Ádám György a lapnak arról is beszélt: a járvány kitörése óta nőtt a vitaminok és étrend-kiegészítők forgalma, valamint a krónikus betegek gyógyszeradherenciája is javult.

Forrás: nool.hu
Kelt: 2021-02-19