Kórházszövetség: Nem minden intézményben van kapacitás egynapos műtétekre
A tervezett műtéteket november óta halasztották, most egy részüket elvégezhetnék, ha nem lenne a kórházak nagy részében a koronavírus miatt óriási a leterheltség – tudta meg az InfoRádió a Kórházszövetség elnökétől.

Legtöbbet jelenleg a szürkehályog-műtétekre kell várni, míg korábban – a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint – ez 44 napot jelentett, mára több mint 200 nap. De ugyancsak nagy türelmet igényelnek a térdprotézis-beavatkozások, valamint a csípőprotézis-beültetések – mondta az InfoRádiónak Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke.

A kórházszövetség elnöke egyetértett, hogy az érintetteknek rendkívül kellemetlen lehet a mostani időszak, hiszen panaszaik, fájdalmaik vannak, és alig várják, hogy túl legyenek a beavatkozáson, de mint fogalmazott, meg kell hogy értsék: a legfontosabb Magyarország számára, ahogyan minden ország számára a világon, hogy mielőbb legyőzzük a járványt.

Az egynapos beavatkozásokra lehetőség lenne már, ha a páciens 72 órával az operáció előtt egy PCR-, majd a műtét napján egy gyorsteszten is „átmegy”, de intézményre válogatja, hogy erre van-e kapacitás – mondta Ficzere Andrea. A kórházak terheltsége nem egyenletes, van, ahol több, van, ahol kevesebb a koronavírusos kezelt, ami hatással van a személyzet elérhetőségére – idézte a Ficzere Andreával készült interjút a Weborvos.hu.

A feloldás ezúttal is vélhetően fokozatosan történik majd, de ehhez el kell érni, hogy a lakosság azon része, amely a várakozókat jelenti, biztonságban tudjon bekerülni a kórházakba – tette hozzá Ficzere Andrea.

Forrás: index.hu
Kelt: 2021-02-15

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással