Újabb kutatás igazolta a tocilizumab és a dexametazon együttes alkalmazásának hatékonyságát
A koronavírus-fertőzés által okozott halálozás és az intenzív osztályra kerülés esélyét és a kórházban töltött napok számát is csökkenthetik a tocilizumab-készítmények. Az artritiszes betegek kezelésére használt szer a dexametazonnal együtt kifejtett hatásáról úgy találták, huszonöt, a két szerrel együtt kezelt betegre egy megmentett élet jut az alkalmazásának köszönhetően – írja az Infostart.hu a BBC nyomán.

Kutatók szerint a kórházba kerülő páciensek mintegy felén segíthet az új terápia, amelyet jelenleg is alkalmaznak kórházakban. Négyezer páciens bevonásával végeztek klinikai kísérleteket a tocilizumab-dexametazon kettősével, az eredményeket pedig jelentősnek értékelték. A szerekkel kezelt csoportban csökkent a halálozás kockázata: 596 ember (29 százalék) halt meg a tocilizumabbal kezelt csoportban 28 nap alatt, szemben 694 halálesettel (33 százalék) abban a csoportban, ahol nem ezt a terápiát alkalmazták, illetve a halál vagy a lélegeztetőgépre kerülés kockázata 38 százalékról 33-ra csökkent – idézi a BBC cikkét az Infostart.hu.

A két szer együttes használata a lélegeztetőgépre tett betegeknél felére, az oxigénnel támogatott pácienseknél pedig harmadával csökkentette a halálozást.

Martin Landray, a Recovery nevet viselő kísérlet vezetője szerint a két szer hatása kombinálva jelentős, ami a betegek mellett a világ egészségügyi szolgáltatói számára is jó hír.

A tocilizumab drága szer: 500 fontba, azaz nagyjából 200 ezer forintba kerül, ugyanakkor Nagy-Britanniában ennek négyszeresébe kerül egyetlen napi intenzív ellátás, tehát még így is bőven megéri. A dexametazon egy adagja mindössze 5 fontba, azaz 2000 forintba kerül, így annak használata nem jelent valódi pénzügyi megterhelést sem – jegyzi meg a lap.

Forrás: infostart.hu/BBC
Kelt: 2021-02-15

Kapcsolódó cikkek:
Összefüggés lehet a demencia és a prosztatarák egyik terápiája között
Új kutatás: most akkor mégsem jó, ha probiotikumot szedünk?
Tizenöt új innovatív gyógyszert fogadtak be
Az antibiotikum tartós szedése a bélrák előfutárának tekintett sejtszaporulatot idézhet
Kutatás: az 50 év felettiek háromnegyede nem sportol rendszeresen
A térbeli tájékozódásért felelős agysejteket vizsgálta két magyar kutató
A kálciumcsatorna-blokkolók fokozhatják a hasnyálmirigyrák kockázatát
Kísérlet indul az 1-es típusú diabétesz csecsemőkori megelőzésére
A rákos áttétek terjedését meggátló hatóanyagot azonosítottak
A nátha lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók
HECRIN: Erősíteni kell az egyetemi kutatóhelyek szerepét az innovatív kutatásokban
Növekedésre számít a Boehringer Ingelheim a magyar piacon
Több mint egymilliárdot nyert el kutatás-fejlesztésre a Solvo konzorciuma
Egy kutatás szerint a gyakran felírt gyógyszerek egy része depressziót okozhat
Összefüggést találtak a magas vérnyomás és az időskori demencia között
Őssejtterápia javíthatja a szklerózis multiplexben szenvedő páciensek állapotát
Nemcsak az antibiotikumok rombolják a bélflórát egy új kutatás szerint
Női termékenységre ható gyógyszer tulajdonjogát vette meg a Richter
Az alternatív terápiák ronthatják a rákos betegek túlélési esélyeit
A naptej használata 40 százalékkal csökkenti a melanoma kockázatát
Koponyasérültek diagnosztikájához szükséges új eszköz kifejlesztésében vesznek részt mag
Génmódosított rizzsel léphetnek fel a HIV-fertőzés ellen
Az epesav okozta betegségek gyógyításáról publikáltak magyar kutatók
Kiemelt támogatást kaphat a Richter skizofrénia elleni gyógyszere
Az e-cigaretta károsíthatja az immunrendszert
Friss kutatás: Már kis mennyiségű alkohol is káros az egészségre
Létező gyógyszerek kombinációja vezethet el a rák hatékonyabb gyógyításához
Új kezelés hosszabbíthatja meg az előrehaladott mellrákban szenvedők életét
Szakértő: Szinte naponta jönnek ki új gyógyszerek a pikkelysömör enyhítésére
A véralvadásgátlókat kiváltó oltással kísérleteznek japán kutatók