Bővült a Szegedi Tudományegyetem gyógyszerkutatási infrastruktúrája
A modern gyógyszerfejlesztést és az élet-, illetve anyagtudományi kutatásokat segítő berendezésekkel bővítette infrastruktúráját uniós támogatással, több mint 740 millió forintból a Szegedi Tudományegyetem (SZTE).

Martinek Tamás professzor, a program szakmai vezetője a projekt eredményeit bemutató csütörtöki online konferencián elmondta, a fejlesztésnek köszönhetően a következő egy-két évtizedben magas színvonalú szerkezetvizsgálati eszközök állnak a szegedi kutatók rendelkezésére.

Az egyetemen olyan mikro CT-berendezést állítottak üzembe, amely a hagyományos klinikai készülékeknél hét, nyolc nagyságrenddel nagyobb – a minta méretétől függően akár néhány száz nanométeres – térbeli felbontásra képes. Az eszközzel a kutatók kisméretű minták roncsolásmentes szerkezetvizsgálatát végezhetik el. A berendezéssel elvégezhető kompozit- vagy porózus anyagok, üzemanyagcellák, elektronikai eszközök, 3D nyomtatással készült tárgyak szerkezetvizsgálata, de alkalmas biológiai minták, elsősorban csontok, illetve kontrasztanyag használatával lágy szövetek tanulmányozására is. A berendezéssel akár valós időben is vizsgálhatók a különböző mechanikai hatások miatt bekövetkező szerkezeti változások is.

Az eszközt használva az SZTE munkatársai olyan, kétkomponensű anyagok homogenitásának vizsgálatára alkalmas megoldást is kidolgoztak, amely a korábbi óriási számítási kapacitást igénylő, hetekig vagy hónapokig tartó módszerek helyet néhány perc alatt eredménnyel jár.

Dombi György professzor elmondta, a fejlesztés részeként korszerűsítették az SZTE NMR-spektroszkópját. A molekuláris szintű szerkezetvizsgálatra alkalmas berendezést egy a korábbinál lényegesen jobb jel-zaj viszonyú fejjel szerelték fel, és ehhez kapcsolódva üzembe állítottak egy héliumgyűjtő, hélium-cseppfolyósító és egy nitrogéncseppfolyósító rendszert is. A beruházásnak köszönhetően a mérések már napi 24 órában folyamatosan, távfelügyelettel végezhetők.

A mágneses magrezonancia spektroszkópiához (NMR) szükséges mágneses teret szupravezetővel állítják elő, amelynek hűtéséhez cseppfolyós héliumot, illetve nitrogént használnak. A fejlesztés eredményeként a töredékére csökkentették a rendszer héliumveszteségét, a cseppfolyós nitrogént pedig a SZTE saját maga állítja elő.

Forrás: MTI
Kelt: 2021-02-15

Kapcsolódó cikkek:
Összefüggés lehet a demencia és a prosztatarák egyik terápiája között
Új kutatás: most akkor mégsem jó, ha probiotikumot szedünk?
Tizenöt új innovatív gyógyszert fogadtak be
Az antibiotikum tartós szedése a bélrák előfutárának tekintett sejtszaporulatot idézhet
Kutatás: az 50 év felettiek háromnegyede nem sportol rendszeresen
A térbeli tájékozódásért felelős agysejteket vizsgálta két magyar kutató
A kálciumcsatorna-blokkolók fokozhatják a hasnyálmirigyrák kockázatát
Kísérlet indul az 1-es típusú diabétesz csecsemőkori megelőzésére
A rákos áttétek terjedését meggátló hatóanyagot azonosítottak
A nátha lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók
HECRIN: Erősíteni kell az egyetemi kutatóhelyek szerepét az innovatív kutatásokban
Növekedésre számít a Boehringer Ingelheim a magyar piacon
Több mint egymilliárdot nyert el kutatás-fejlesztésre a Solvo konzorciuma
Egy kutatás szerint a gyakran felírt gyógyszerek egy része depressziót okozhat
Összefüggést találtak a magas vérnyomás és az időskori demencia között
Őssejtterápia javíthatja a szklerózis multiplexben szenvedő páciensek állapotát
Nemcsak az antibiotikumok rombolják a bélflórát egy új kutatás szerint
Női termékenységre ható gyógyszer tulajdonjogát vette meg a Richter
Az alternatív terápiák ronthatják a rákos betegek túlélési esélyeit
A naptej használata 40 százalékkal csökkenti a melanoma kockázatát
Koponyasérültek diagnosztikájához szükséges új eszköz kifejlesztésében vesznek részt mag
Génmódosított rizzsel léphetnek fel a HIV-fertőzés ellen
Az epesav okozta betegségek gyógyításáról publikáltak magyar kutatók
Kiemelt támogatást kaphat a Richter skizofrénia elleni gyógyszere
Az e-cigaretta károsíthatja az immunrendszert
Friss kutatás: Már kis mennyiségű alkohol is káros az egészségre
Létező gyógyszerek kombinációja vezethet el a rák hatékonyabb gyógyításához
Új kezelés hosszabbíthatja meg az előrehaladott mellrákban szenvedők életét
Szakértő: Szinte naponta jönnek ki új gyógyszerek a pikkelysömör enyhítésére
A véralvadásgátlókat kiváltó oltással kísérleteznek japán kutatók