A gyerekeknek adható SMA-gyógyszer támogatásáról tárgyal az állam
2019-ben az akkor 1,5 éves Györök Zente kapta meg elsőként Magyarországon a világ legdrágább gyógyszerét, a 700 millió forintos Zolgensma génterápiát. Az RTL Híradó információi szerint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő arról tárgyal a gyártó Novartis-szal, hogy egyedi méltányosság alapján itthon is állami támogatással legyen elérhető a gyógyszer.

A riport szerint a gyógyszert az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) tavaly májusban fogadta be, Ausztriában már minden beteg gyermek ingyen megkaphatja.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az RTL Klubnak küldött válaszában hangsúlyozta: meghatározzák azt a betegcsoportot, amely a jelenleg elérhető SMA-gyógyszerekkel nem gyógyítható. A gyártó pedig azt közölte, mindkét fél célja, hogy a szer minél hamarabb támogatott és elérhető legyen a magyar betegek számára.

A riportban szó volt egy másik készítményről, a Spinraza injekcióról is, amelynek darabja 23 millió forint és államilag támogatottan adható a 18 év alatti SMA-betegeknek. Az RTL Híradó kérdésére a minisztérium azt is megerősítette, hogy már folynak a gyártóval a tárgyalások arról, hogy a készítményt a felnőtt SMA-betegek is megkaphassák a jövőben – idézte az RTL riportját a Portfolio.hu.

Az RTL Klub teljes riportja az alábbi címen megnézhető.

Forrás: portfolio.hu
Kelt: 2021-02-15