Akár tíz év börtönt is kaphatnak a hálapénzt elfogadó orvosok
Ha egy főorvos záros időn belül legalább háromszor fogad el hálapénzt, és mindezt három különböző betegtől, akkor öt és tíz év közötti börtönbüntetésre számíthat. Éppen annyira, mint az, aki több milliárd forintot csal el a költségvetésből. Sőt, ha egy orvos csak gyanúsított lesz vesztegetési ügyben, már nem gyakorolhatja a hivatását. De a beteg is sokkal rosszabbul járhat, ha orvost fizet le, mintha ezt rendőrrel tenné – írja a Weborvos.hu a hvg360 cikke nyomán.

Egész mostanáig a hálapénz adása nem feltétlenül számított vesztegetésnek, pontosabban a Kúriának volt egy olyan döntése, ami alapján meg lehetett határozni, mi számít hálapénznek és mi vesztegetésnek. Ha egy beteg igénybe vette az orvos szolgáltatását, és ezután döntött úgy ő maga, hogy ezt pénzzel meghálálja, az nem számított vesztegetésnek. Ám ha ezt a pénzt még azelőtt adta oda, hogy a szolgáltatást igénybe vette volna, vagy nem önszántából fizetett (akár utólag is), akkor az vesztegetésnek minősült.

Idén januártól azonban mindegy, hogy önszántából és mikor ad hálapénzt az orvosnak a páciens, mert ha ilyet tesz, vagy ilyenre kéri az orvos és ő fizet, akkor mindketten bűncselekményt követnek el. A kormányzat tehát a hálapénz kriminalizálásával akar gátat vetni egy olyan jelenségnek, amely hosszú évtizedek óta szervesen beépült a magyar egészségügybe, tulajdonképpen az orvos-beteg viszony természetes részévé vált – idézi a hvg360 cikkét a Weborvos.hu.

A cikk kifejti: az új szabályozás szerint az orvosok (passzív vesztegetők) büntetési tétele 3 évig terjedő szabadságvesztés, ami lehet 1-től 5 évig terjedő is akkor, ha önálló intézkedésre jogosult orvos követi el, és lehet 2 és 8 év közötti akkor, ha nem önálló intézkedésre jogosult orvos üzletszerűen követi el. Mi több, akár 5-től 10 évig terjedő is akkor, ha az önálló intézkedésre jogosult orvos üzletszerűen követi el.

Ugyanakkor az aktív vesztegető felet is szigorúbban bünteti az új szabályozás, mivel a korábbiakkal ellentétben a büntetés akkor sem enyhíthető korlátlan mértékben, ha az elkövető maga jelenti be a jogsértést a hatóságoknál.

További részletek a hvg360 cikkében.

Forrás: hvg.hu/weborvos.hu
Kelt: 2021-01-27