Közbeszerzést írt ki a főváros képalkotó diagnosztikai eszközök beszerzésére
Nyílt közbeszerzési eljárást indított a Fővárosi Önkormányzat képalkotó diagnosztikai vizsgálatok elvégzésére – írja a Weborvos.hu a Fővárosi Önkormányzat közleménye nyomán.

A főváros és a kormány korábbi megállapodása értelmében a fővárosi és a kerületi önkormányzatok 5 év alatt 50 milliárd forintot fordíthatnak egészségügyi fejlesztésekre és képalkotó diagnosztikai vizsgálatok finanszírozására a központi költségvetésből. A 2020. novemberében nyújtott 2 milliárd forintos állami támogatást a Fővárosi Önkormányzat a képalkotó a diagnosztikai vizsgálatok számának növelésére, és ezzel együtt a budapesti daganatgyanús betegek vizsgálati várólistájának csökkentésére költi. Ennek megfelelően a Fővárosi Önkormányzat uniós közbeszerzési eljárást folytat le CT és MR diagnosztikai szolgáltatások beszerzése tárgyában – írja a Weborvos.hu a Főpolgármesteri Hivatal közleménye alapján.

Az Eurostat adatai alapján Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések aránya az Európai Unió tagállamaiban. A daganatos betegségek jelentik a második leggyakoribb halálokot Magyarországon. Minden negyedik haláleset megelőzhető vagy kezelhető lenne az országban. 2019-ben a fővárosban 21 ezren haltak meg és ebből 5.488 volt a daganatos halálozás – emlékeztet a közlemény.

A főváros számára ezért is kiemelt jelentőségű cél a képalkotó diagnosztikai várólisták csökkentése, illetve megszüntetése. Ehhez nyújthatnak segítséget a most kiírt közbeszerzési eljárások, amelyek eredményeként az eddig e tárgyban megkötött szerződések mellett a nyertes gazdasági szereplőkkel megkötött szerződések alapján szélesebb körben folytatódhat a daganatgyanús indikációval rendelkező budapesti lakosok CT és MR diagnosztikai vizsgálata.

A vonatkozó közbeszerzési eljárásokra mutató hivatkozások elérhetőek a Weborvos.hu cikkében.

Forrás: weborvos.hu
Kelt: 2021-01-25