Gulyás: A kormány kénytelen saját vakcinabeszerzési forrásokat szerezni
Magyarország kénytelen saját vakcinabeszerzési forrásokat keresni, miután az Európai Bizottság lassúsága miatt még mindig nem kezdődhetett meg a tömeges koronavírus elleni oltás az Európai Unióban – mondta a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely közölte, a kabinet mindenkivel tárgyal, ahol esélyt lát a beszerzésre, így Kínával és Oroszországgal is. Hangsúlyozta: csak olyan oltóanyagot kívánnak beszerezni, amellyel már több millió embert beoltottak, és amelyet a magyar hatóságok biztonságosnak és hatékonynak ítélnek.

A miniszter bírálta az Európai Gyógyszerügynökséget is a lassúsága miatt. Elmondta: a magyar hatóságok már engedélyezték az AstraZeneca által fejlesztett oltóanyagot, így ha ezt az európai hatóság is megtenné, elkezdődhetne az oltás azzal. Hozzátette: a héten az orosz vakcina is ideiglenes engedélyt kapott Magyarországon.

Az unióba érkezett vakcinamennyiség egyértelműen kevés – jelentette ki –, eközben Európán kívül, például Izraelben, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban vagy az arab világban már tömegesen oltanak. Gulyás Gergely szólt arról is, hogy amíg a megbetegedések száma jelentősen nem csökken, nincs lehetőség a korlátozó intézkedések érdemi lazítására. Közölte még, hogy az unió jelentős részén és a szomszédos országokban már a vírus terjedésének harmadik hulláma kezdődött meg, Magyarországon azonban csökken a fertőzés terjedése és a halálozások száma a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: mivel hatékony egészségügyi alapellátás nélkül nincs jó színvonalú egészségügyi ellátás, és a háziorvosi praxisok működése, eredményessége nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egészségügyi rendszer jól működjön, a kormány úgy döntött, hogy a béremelésből a háziorvosok is részesülnek. A miniszter kiemelte: a háziorvosok komoly szerepet vállaltak a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, ezért megérdemlik, hogy elismerjék a munkájukat, fontos, hogy a magyar egészségügy szilárd alapokon álljon. Kifejtette: aki szoros praxisközösséget vállal, az teljes egészében megkapja a béremelést, ha lazább formát választ, akkor is megkapja az orvosi bértábla szerinti különbözet 80 százalékát, ha pedig egyáltalán nem vesz részt praxisközösségben, akkor a különbözet 30 százalékával emelik a fizetését. Ugyanez vonatozik az állami ellátásban résztvevő fogorvosokra is – tette hozzá.

Az orosz Szputnyik oltóanyagról Gulyás Gergely közölte: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tud majd pontos számokat mondani pénteki tárgyalásait követően, de úgy tűnik, Oroszország képes volt a gyártókapacitás hiányát kezelni és nagyobb mennyiségben tud gyártani vakcinát. A kínai vakcináról azt mondta: megállapodtak egymillió adag azonnali szállításáról, de ehhez az OGYÉI engedélye is szükséges. Megjegyezte: nem lesz lehetőség a regisztrációra a háziorvosoknál, mert csak akkor tartható be a megfelelő sorrendiség az oltásnál, ha központi nyilvántartás áll rendelkezésre.

A miniszter arról is beszélt, hogy az EU-csúcson várhatóan az oltás ütemezéséről és a korlátozásokról lehet szó, az állam- és kormányfők vélhetően azt fogják sürgetni, hogy a lehető leggyorsabban tegyenek lépéseket azért, hogy minél több vakcinához jussanak a tagállamok. Közölte: lesz védettséget igazoló okirat – várhatóan február közepétől –, mindenki kap egy plasztikkártyát a védettség tényéről, ha meggyógyult a betegségből vagy beoltották. Kiemelte: azon dolgoznak, hogy mielőbb kinyithassanak a szállodák, és ha kellő számban vannak beoltott emberek, nincs ok arra, hogy fenntartsák a korlátozásokat.

A debreceni vakcinafejlesztésről közölte: ez már nem jelenthet megoldást a jelenlegi járványban, mert hosszabb időt vesz igénybe egy vakcinalabor létesítése.

A miniszter hangsúlyozta, semmilyen hatóságra nem kívánnak nyomást gyakorolni, hogy ne tartsák be a szakmai protokollokat. Hozzátette: azt minden hatóságnak, a magyarnak és az európainak is figyelembe kell vennie, hogy naponta ezrek halnak meg a koronavírus miatt, akiket, ha beoltottak volna, akkor nem haltak volna meg. Ezért az engedélyezést fel kell gyorsítani – fogalmazott. Elmondta, nem gondolja, hogy az Angliában már engedélyezett AstraZeneca-vakcina kapcsán az angol hatóságok felelőtlenül jártak el, de azt sem, hogy Kína több mint tízmillió polgárát beoltatná egy káros vakcinával.

Arra a kérdésre, hogy teljesíthető-e az a brüsszeli elvárás, hogy márciusig a 80 év felettiek és az egészségügyi, szociális dolgozók legalább 80 százalékát, nyárig a felnőtt lakosság 70 százalékát beoltsák, Gulyás Gergely azt mondta, ha ilyen ütemben érkeznek az EU-ból a vakcinaszállítmányok, akkor ez csak akkor teljesíthető, ha alternatív forrásból is tud szerezni vakcinát a magyar kormány. Kitért arra, a szerződések alapján nem szankcionálható az, hogy a Pfizer gyógyszergyártó néhány héten keresztül kevesebb vakcinát szállít.

Egy másik kérdésre, miszerint a pécsi virológusok szerint akkor érdemes beadatni a kínai vakcinát, ha azt az uniós hatóság is engedélyezi, Gulyás Gergely közölte, Magyarországnak vannak saját hatóságai, ezért nem gondolják azt, hogy az uniós hatóság engedélye bármivel megbízhatóbb, mint a magyaré.

Forrás: MTI
Kelt: 2021-01-21

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással