Országos tisztifőorvos: Több mint 35 ezer ember beoltására elég vakcina érkezik
Újabb, 35 685 ember beoltására elegendő vakcina érkezik kedden a Pfizertől – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.

Müller Cecília hozzátette, ez a 61 tálcányi mennyiség valamivel kevesebb lesz, mint amire számítottak. Közölte: eddig 129 860 embernek elég védőoltás érkezett az országba, és 123 188-an – köztük idősotthonok 10 003 lakója és dolgozója – kapták meg az oltást. Beszámolt arról is, hogy a hétvégén a szociális ellátásban dolgozók tesztelésén 5920-an vettek részt, 0,7 százalékuknál, 41 embernél mutatták ki a fertőzést.

Müller Cecília a tájékoztatón az elmúlt nap járványügyi adatait kedvezőnek nevezve elmondta, ezer alá csökkent az újonnan felfedezett koronavírus-fertőzések száma, huszonnégy óra alatt 875 új fertőzöttet találtak. Jelenleg 4445 koronavírusos beteg szorul kórházi ellátásra, közülük 330-an vannak lélegeztetőgépen, a gyógyultak száma azonban már meghaladja az aktív fertőzöttekét: a járvány kezdete óta eddig 230 441-en gyógyultak meg, az aktív fertőzöttek száma pedig 110 853 volt.

Utóbbi szám folyamatosan csökken, ami kedvező tendencia, de ez nem ad okot semmilyen lazításra, mivel a környező országokban ismét elkezdett emelkedni a betegek száma – hívta fel a figyelmet a szakember. Müller Cecília hozzátette, a járványkezelés „nagyon hatékony fegyvere” a védőoltás, és ha sokan oltatják be magukat, ez segít kilábalni a járványnak ebből a szakaszából. A tisztifőorvos egyben arra kérte az embereket, hogy lehetőség szerint minél többen regisztráljanak az oltásra. A cél, hogy főként a veszélyeztetett, zárt közösségekben magas legyen az átoltottság – mondta.

Müller Cecília az oltóanyagokról a hétvégén keringő „téves információkról” szólva arra kérte a lakosságot, bízzanak a magyar szakemberekben. „Az oltási terv megvalósításához elegendő vakcinamennyiségre van szükség, ezért fontos, hogy az európai uniós forrásokon kívül egyéb területeket is megkeressünk, és kizárólag a biztonságos, hatékony vakcinákkal oltsunk Magyarországon” – jelentette ki.

A tisztifőorvos elmondta: a vizsgált kínai vakcina a teljes vírus elölt változatát tartalmazó vakcinák csoportjába tartozik, amelyek bevált oltóanyagok – ugyanúgy, mint például a gyermekbénulás és az influenza elleni nagyon hatásos oltás – és megbetegedést nem tudnak okozni. Újságírói kérdésre válaszolva Müller Cecília kifejtette, a kínai Sinopharm védőoltásának vizsgálata jelenleg is tart, a magyar szakemberek a gyártás helyszínen ellenőrzik a vakcina előállításának technológiáját, mert ez szükséges a hatósági engedély kiadásához. „Csak hatásos és biztonságos vakcinára fogja kiadni a magyar egészségügyi hatóság az engedélyt” – jelentette ki a tisztifőorvos.

A koronavírus mutációival kapcsolatos kérdésre a szakember megerősítette, hogy a virológusok jelenlegi tudása szerint a vakcina hatékonyságát ezek a mutációk egyelőre nem befolyásolják. Megjegyezte, a vírus brit variánsa itthon egyelőre nem sokszorozta meg a fertőzöttek számát, a Nemzeti Népegészségügyi Központ eddig négy, míg a Pécsi Tudományegyetem öt ember esetében mutatta ki ezt a koronavírus-mutációt.

Oroszországból háromezer ember beoltására alkalmas vakcinamennyiség érkezett, ezt egyelőre tárolják és vizsgálják – közölte Müller Cecília, megjegyezve, a minőségi vizsgálatok eddig „rendkívül biztatóak”, a közeljövőben pedig – a kínai vakcinához hasonlóan – a gyártóhelyen biztosít lehetőséget az orosz fél az oltóanyag tanulmányozásra.

Forrás: MTI
Kelt: 2021-01-18

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással