Két gyulladáscsökkentő szer is segíthet a koronavírusos betegek kezelésében
Két újabb gyógyszert találtak a kutatók, amelyek a súlyos tüneteket mutató koronavírusos betegek életének megmentéséhez használhatók. A tocilizumab és a sarilumab hatóanyagokkal ellátott gyulladáscsökkentő szerek alkalmazásával sikerült csökkenteni az intenzív osztályon fekvő koronavírusos betegek halálozási arányát – írja a hvg.hu a BBC nyomán.

A BBC beszámolója szerint a cseppenként adagolt, tocilizumab és sarilumab nevű hatóanyagokat tartalmazó gyulladáscsökkentő szerekkel 12, intenzív osztályon fekvő beteget kezeltek sikerrel, a szakemberek mind a 12 páciens életét meg tudták menteni. Mivel olyan szerekről van szó, ami a briteknél eleve elérhető, így azt akár azonnal el is tudják kezdeni alkalmazni a koronavírus-fertőzötteknél – írja a hvg.hu.

Bár a gyógyszerek nem olcsók betegenként nagyjából 750–1000 fontba, vagyis körülbelül 300–400 ezer forintba kerülnek, még így is sokkal olcsóbbak, mint a hosszan elnyúló intenzív osztályos terápia, melynek költsége naponta nagyjából 2000 font, vagyis 800 ezer forint.

Egy hat országban, mintegy 800 beteg bevonásával folytatott vizsgálat arra jutott, hogy az intenzív terápiás ellátásban részesülő Covid-betegek 36 százaléka meghalt, miközben az új gyógyszerekkel ezt az arányt 27 százalékra tudták csökkenteni, ha azokat az intenzív terápiás kezelés első 24 órájában kapták meg a betegek. Az alkalmazott gyógyszerek csökkentik a gyulladást, ami a koronavírusos betegeknél károsíthatja a tüdőt – írja a hvg.hu a BBC cikke nyomán.

A szakemberek azt javasolják, a gyógyszereket adják be minden olyan koronavírusos páciensnek, akinek egyébként a dexametazon-kezelés ellenére romlik az állapota.

Forrás: hvg.hu/BBC
Kelt: 2021-01-12