Országos tisztifőorvos: Jövő kedden újabb 39 ezer ember számára érkezik oltóanyag
Jövő kedden újabb 39 ezer ember beoltására elegendő oltóanyag érkezik a Pfizer vakcinájából Magyarországra – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília hozzátette, hogy a következő héten kisebb mennyiséget várnak a Moderna oltóanyagából is, de pontos mennyiséget és dátumot nem tudott mondani. Elmondta: eddig 42 549 egészségügyi dolgozó kapta meg a védőoltást, elkezdődött négy, nagy létszámú idősotthon lakónak és dolgozóinak oltása, a hétvégén pedig a 150-nél nagyobb létszámú otthonokba is megérkezik a vakcina. Az oltási programot szombaton és vasárnap is folytatják – tette hozzá.

„Minden igyekezetünkkel azt a célt szolgáljuk, hogy az oltóanyag gyorsan, hatékonyan a legnagyobb kockázatú csoportok rendelkezésére álljon” – hangsúlyozta. Jelezte: azoknál, akik az első napon kapták meg az oltást, január 16-án lesz esedékes a második adag beadása.

Beszámolt arról, hogy csütörtökön elhunyt 115 koronavírusos beteg, 5297 embert ápolnak kórházban, és 372-en vannak lélegeztetőgépen. Kedvezőnek nevezte, hogy négyezerrel csökkent az aktív fertőzöttek, és hétezerrel nőtt a gyógyultak száma.

Müller Cecília kérdésre elmondta: több mint 19 millió adag vakcinát már lekötött Magyarország, ez csaknem 10 millió ember beolthatóságát jelenti, mivel a piacon lévő készítményekből két adagra van szükség a védettséghez. A Pfizer/BioNTech vakcijánával csaknem 3,3 millió ember, a Moderna oltóanyagával 872 ezer ember, az AstraZenecáéval 3,27 millió ember oltására van lehetőség. A Janssen vakcinájával 2,18 millió embert lehet beoltani, míg a CureVac készítményével 250 ezer ember beoltására elegendő vakcinát kötött le Magyarország – részletezte. Ez azt jelenti, hogy 9 868 000 ember részesülhet majd védőoltásban itthon – tette hozzá.

Jelezte, az Európai Unióban lekötött vakcinákon túl is tárgyalásokat folytat a kormány más gyártókkal is, és amely cég oltóanyagát engedélyezni fogják, abból is vásárol majd Magyarország.

Az országos tisztifőorvos az oltással kapcsolatban beszélt arról is, hogy az immunrendszert befolyásoló tényezőket, így az intenzív testmozgást és az alkoholfogyasztást az oltást követő néhány napon kerülni kell.

Müller Cecília igennel felelt arra kérdésre, hogy beoltatja-e magát. A szakember megdöbbentőnek nevezte azokat a - közösségi médiában megjelenő - megnyilvánulásokat, amelyek azok ellen irányulnak, akik beoltatnák magukat vagy már meg is kapták az oltást. „Amit a tudomány igazolt, a mellé kell felsorakozni” – fogalmazott.

Forrás: MTI
Kelt: 2021-01-08