Operatív törzs: Szentestére felfüggesztik a kijárási tilalmat
A kormány úgy döntött, hogy szentestére, azaz december 24-éről 25-ére virradó éjjelre felfüggeszti a kijárási tilalmat – jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert elmondta: a kormány döntése értelmében a magánrendezvények, családi rendezvények 10 résztvevős korlátját továbbra is úgy kell érteni, hogy abba nem számítanak bele a 14 év alatti gyermekek.

A kormány arról is döntött, hogy hétfő éjféltől, azaz december 22-én 0 órától megtiltja az Egyesült Királyságból érkező személyforgalmú repülőgépek leszállását, beleértve az üzleti célú magánrepülőgépekét is. Az áruforgalom zavartalanul folyik.

Kiss Róbert beszámolt arról is, hogy a hétvégén a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 770 ember ellen intézkedtek, közülük 700-zal szemben azért, mert a tízezer lakosúnál nagyobb településeken megszegték a maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletet.

Tömegközlekedési eszközökön és a megállókban a szabálytalan maszkviselés miatt nyolc esetben, az üzletekben és a bevásárlóközpontokban pedig 62 emberrel szemben intézkedtek, mert nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot. A védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatálybalépése óta 14 888 intézkedés történt a maszkviselés figyelmen kívül hagyása miatt – tette hozzá.

Forrás: MTI
Kelt: 2020-12-22