Megszűnik az ÁEEK, ideiglenesen a Belügyminisztérium alá kerülnek a kórházak
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ helyébe lépő Országos Kórház Főigazgatóság általános feladatairól és veszélyhelyzetben alkalmazandó szabályokról jelent meg kormányrendelet a Magyar Közlönyben. A rendelet többek között az ÁEEK megszűnését is jelenti – írja a medicalonline.hu.

Veszélyhelyzetben az Országos Kórházi Főigazgatóságot (OKFŐ) az Operatív Törzs vezetőjeként kijelölt rendészetért felelős miniszter irányítja – áll a többi között a Magyar Közlönyben frissen megjelent kormányrendeletben, amelyről a medicalonline.hu írt részletesen.

A portál értelmezése szerint az OKFŐ megalapításával az ÁEEK megszűnik, valamennyi feladatát az új főigazgatóság alá rendelik. Ezzel kapcsolatban a rendelet is világosan fogalmaz: a 9. paragrafus szerint az ÁEEK „az Országos Kórházi Főigazgatóságba való beolvadással 2020. december 31-én megszűnik”.

Az OKFŐ ellátja az országos intézetek, valamint az állam fenntartásában és tulajdonában lévő fenntartói és irányítását. Ugyancsak lesznek feladatai a főigazgatóságnak az orvos- és egészségtudományi felsőoktatási intézmények klinikai központjainak, valamint a Honvédkórház tekintetében, ezekről azonban később rendelkezik a kormány.

Középirányító szervként közreműködik az egészségügyért felelős miniszter intézményfenntartáshoz és irányításhoz kapcsolódó, valamint szakmai irányítói feladatainak ellátásában. Módszertani segítséget nyújt a közfeladatok ellátására vonatkozó követelményeket, és az erőforrásokkal – így az előirányzatokkal, a létszámokkal és a vagyonnal – való szabályszerű és hatékony gazdálkodáshoz, és ellenőrzi is ezek betartását. Meghatározza, felügyeli és ellenőrzi a szolgáltatók gazdálkodását, létszám- és szakmai kapacitásait, uniós pályázatait és az adatszolgáltatási fegyelmet. Kontrollálja, szükség esetén jóváhagyja a központosított közbeszerzési igényeket.

Az OKFŐ javaslatot tesz a miniszternek az irányító megyei intézmény fenntartásában lévő intézmény létesítésére, átszervezésére, megszüntetésére, országos szinten közreműködik a területi egészségügyi feladatellátás megszervezésében, és dönt a betegellátást érintő vitás kérdésekben.

Az OKFŐ jogszabályban foglalt feladatkörében statisztikai adatokat gyűjt és elemez, a kormány által meghatározott szakkérdésben szakértőként jár el. A főigazgatóság látja el az Állami Egészségügyi Tartalékkal való gazdálkodás feladatait. Ide kerülnek az ÁEEK Humán Erőforrás Főigazgatóságához rendelt tevékenységek, az alap- és működési nyilvántartás felügyelete, valamint az Eurotranszplanttal kapcsolatos feladatok is – írja a lap.

A kormányrendelet a Magyar Közlönyben olvasható.

Forrás: medicalonline.hu
Kelt: 2020-11-26