Újabb szigorításokat jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök
Csökkenteni kell a koronavírusos megbetegedések számát, mert ha továbbra is ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor a kórházak nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn, a Facebook-oldalán közzétett videóban, amelyben ezért a járvány terjedését korlátozó intézkedéseket jelentett be.

A miniszterelnök elmondta: a járvány kezdete óta Magyarországon 109 ezren, Európában 8 milliónyian betegedtek meg, és tapasztalataik szerint a járvány lefolyása Magyarországon egy-két hét késéssel követi az ausztriait. Hangsúlyozta, hogy a kórházakat ugyan felszerelték és minden rendelkezésre áll: ágy, lélegeztetőgép, maszk és védőfelszerelések, valamint az orvosok és az ápolónők is emberfeletti munkát végeznek, de „ők is emberek, és számuk véges". Hozzátette: ráadásul a vakcina megérkezéséig még több hét van hátra.

„Ha ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor az orvosaink és az ápolónőink, vagyis a kórházaink nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel. Ezért ezt a terhet, vagyis a megbetegedések számát csökkentenünk kell” – fogalmazott. Kijelentette: a maszkviselés önmagában már nem lassít eléggé, ezért a járvány terjedését korlátozó intézkedéseket kell bevezetni, az operatív törzs ezért a helyzetet áttekintette, és javaslatokat is tett. A miniszterelnök közölte: amennyiben az Országgyűlés megadja a kormány számára a rendkívüli felhatalmazást, és a parlamenti képviselők megszavazzák az előterjesztést, akkor kedd éjféltől Ausztriához hasonló intézkedéseket vezetnek be.

Elmondta: este 8 óra és hajnal 5 óra között kijárási tilalom lesz. Felmentés csak a munkába és a munkából hazajárás, illetve rendkívüli esetekben lehetséges. Orbán Viktor bejelentette azt is: minden gyülekezés tilos lesz, az éttermek bezárnak, csak házhoz szállítás lehetséges, az üzemi étkezdék azonban nyitva tarthatnak. Az üzletek és a fodrászatok és az egyéb kisipari szolgáltatók este 19 órakor bezárnak, a szállodák csak üzleti célból érkezett vendégeket fogadhatnak, turistákat pedig nem.

A miniszterelnök közlése szerint általános rendezvénytilalom lép életbe: családi összejöveteleken, magánrendezvényeken legfeljebb tízen vehetnek részt, esküvők csak lakodalom nélkül lehetségesek, az egyházi, illetve a polgári szertartáson a szertartáshoz szükséges személyek, a tanúk, a szülők és a testvérek vehetnek részt, temetéseken pedig legfeljebb csak 50 fő vehet részt.

A kormányfő bejelentette azt is: a sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött lehet megrendezni, szabad téren az egyéni sportolás megengedett, de az amatőr csapatsport tilos. A szabadidős létesítményeket – fitneszterem, fedett uszoda, múzeumok, színházak, állatkertek – zárva kell tartani. Kitért arra is: a felsőoktatás csak online formában működhet, és a kollégiumokat, a felsőoktatási kollégiumokat is be kell zárni. Hozzátette: a középiskolákban, nyolcadik osztály fölött digitális oktatás lép életbe, míg a bölcsődék, óvodák és általános iskolák a 14 év alattiak számára nyitva maradnak.

Orbán Viktor bejelentette: a kórházi dolgozókat, az iskolai tanárokat, az óvónőket és a bölcsődei dolgozókat hetente célzottan tesztelni kell. Hozzátette: ezt akkor is meg kell tenni, ha tudják, hogy a gyorsteszt csak 50-60 százalékos biztonságot ad.

A kormányfő a gazdasági intézkedésekre rátérve elmondta: a Kereskedelmi- és Iparkamara javaslatára a szállodáknál a zárás utáni első harminc napban a november 8-áig történt foglalásokat, illetve azok 80 százalékát az állam megtéríti. Ennek feltétele, hogy a munkavállalót ne bocsássák el, és a munkavállalók megkapják a fizetésüket – tette hozzá. Elmondta azt is: az éttermeknek és a szabadidős létesítményeknek a dolgozóik után – a következő 30 napra – nem kell járulékot fizetni, és az állam a munkavállalók bérének a felét megtéríti.

A fenti intézkedések kedd éjféltől, vagyis szerda 0 órától lépnek majd hatályba, és most harminc napra vezetik be őket, de szükség esetén meghosszabbíthatják – jelentette be a miniszterelnök az MTI tudósítása szerint.

A teljes bejelentés az alábbi címen visszanézhető.

Forrás: MTI
Kelt: 2020-11-09