Gulyás Gergely: Országosan is elrendelhetik az elektív műtétek halasztását
A miniszter elmondása szerint a pesszimista forgatókönyv szerint december közepére telhetnek meg a koronavírus-fertőzöttek ellátására szánt kórházi ágyak, ezért szükség lehet az elektív műtétek elhalasztásának országos kiterjesztésére. Az influenzaoltások beszerzésével kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta: a kormány újabb készleteket kötött le a korábban felvásárolt 1,4 millió vakcina mellé, ezek szállítása másfél-két hónapon belül várható.

Akcióképességre és gyorsaságra van szükség a koronavírus-járvány elleni védekezésben, ezért volt indokolt a rendkívüli jogrend, a veszélyhelyzet kihirdetése – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten, a kormányülés után tartott budapesti sajtótájékoztatón az MTI híradása szerint.

A Weborvos.hu összefoglalója szerint a miniszter újságírói kérdésre válaszolva elmondta: 66-67 ezer ágy van az egészségügyben, ebből 32 ezer kórházi ágy áll a koronavírus-fertőzöttek rendelkezésére, ezek az ágyak a legpesszimistább forgatókönyv szerint december közepére telnének meg. Hozzátette: ha az elektív ellátásokat megszüntetik, ahogyan tavasszal, akkor további ágyak szabadíthatók fel. Jelezte: az elektív műtétek elhalasztását már elrendelték egyes kórházakban, és várhatóan országosan is elrendelik ezt. Magyarországon a védekezéshez szükséges eszközök, kórházi ágyak, kórházi kisegítő személyzet, ápolók, orvosok kellő számban rendelkezésre állnak, de vannak tervek az ötöd- és hatodéves orvostanhallgatók bevonására is.

A miniszter az egészségügyi kapacitásokat érintő kérdésre elmondta, hogy a legtragikusabb, már-már valószerűtlenül nagy becslések szerint sem emelkedik 10 ezer fölé az lélegeztetőgépre szorulók száma.

A további szigorításokra vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hétfőn szigorították a maszkhasználatot, szerdától a rendezvényeket is korlátozták, csütörtöktől pedig kijárási korlátozás lép életbe. Ha szükséges, a kormány kész további döntéseket is meghozni, de azt remélik, ha betartják az emberek a szabályokat, az a járvány érdemi lassulását eredményezi.

A sajtótájékoztatón Gulyás az influenza elleni védőoltások beszerzéséről is beszélt: elmondása szerint a rendelkezésre álló 1,4 millió vakcinához továbbiakat is vásárolt, illetve kötött le a kormány, ezek szállítási ideje másfél-két hónap.

Forrás: weborvos.hu/MTI
Kelt: 2020-11-04

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással