Egy kockázati tőkealapkezelő is beszállna a patikák finanszírozásába
A Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-t jelölték ki egy nemrégen módosított rendeletben a közforgalmú gyógyszertárak gyógyszerészi tulajdonarány-növelésének elősegítésére – közölte Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke a Világgazdasággal.

Hankó Zoltán a lapnak azt mondta: november elején találkozik a Hiventures vezetőivel, hogy pontosítsák a feltételeket.

A kamara elnöke emlékeztetett, hogy a patika tőkealapra vonatkozó kormányzati döntés a patikahitelre vonatkozó határozattal egyidejűleg született meg 2013-ban, azonban a gyakorlati megvalósítását eddig számos tényező hátráltatta. A Patika Tőkeprogram a többségi gyógyszerészi tulajdon megszerzésén túl lehetőséget biztosít a már meglévő többségi gyógyszerészi tulajdon további növelésére is, ezenfelül támogatja a gyógyszerészek generációváltásához kapcsolódó tulajdonszerzést – írja a vg.hu.

A generációváltás a gyógyszerészetben is egyre égetőbb probléma, elemzések szerint ilyen célú tulajdonszerzésre évente 100-120 gyógyszertárban lehet szükség. A kamara korábbi közlése szerint a Patika Tőkeprogram lényege, hogy egy tőkealap megvásárolja a kívánt patikai tulajdonrészt, majd továbbadja az adott gyógyszertárban dolgozó, a tőkealappal szerződött gyógyszerészeknek.

A lap emlékeztet: a kis forgalmú gyógyszertárak egy másik támogatási formát, ún. működési célú támogatást is igénybe vehetnek. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) jelentése szerint az ilyen típusú támogatások folyósítása éves szinten meghaladja az egymilliárd forintot. A támogatásra jogosultak negyedévente igényelhetik a folyósításhoz szükséges hatósági bizonyítvány kiállítását. 2018-ban 1489 kérelemre a hatóság 1 milliárd 47 millió forintot utalt el – írja a lap.

Forrás: hvg.hu
Kelt: 2020-11-02