Magyarország 150 lélegeztetőgéppel segíti Csehországot
A magyar kormány 150 invazív lélegeztetőgéppel segíti Csehországot a koronavírus-járvány elleni védekezésben – mondta vasárnap Gödöllőn a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Menczer Tamás a lélegeztetőgépek átadásakor elmondta, Prága segítséget kért az Európai Unió és a NATO tagállamaitól az egyre gyorsabban terjedő koronavírus-járvány leküzdésére, amire a magyar kormány a lehető leggyorsabban megtette felajánlását.

Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára azt mondta, a járvány második hullámában nehezebb helyzetekkel kell szembenézni, mint tavasszal. Hozzátette, hogy az év elején Magyarország felkészült a legrosszabbra is, arra, hogy mindenki, akinek szüksége van gépi lélegeztetésre, orvosi beavatkozásra, gyógyszeres kezelésre, az hozzájuthasson ezekhez.

Az államtitkár közölte: a magyar kormány úgy ítéli meg, hogy a jelenlegi a helyzetben országon belül és országon kívül is szolidaritásra van szükség egymás iránt, hogy sikeres lehessen az emberiség védekezése a vírus ellen.

Forrás: MTI
Kelt: 2020-10-27