ITM: Eredményesek a hazai gyógyszeripari fejlesztések
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetésével március óta zajlanak az egészségügyi védekezés hatékonyságának növelését szolgáló kutatás-fejlesztési programok. A kormány megbízásából és finanszírozásával megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően már kétféle, a nemzetközi gyakorlatban bevált gyógyszer vethető be a magyar betegek kezelésére. Megkezdődött a remdesivir hazai gyártása, és már üzemi léptékben készül a hazánkban előállított favipiravir is – közölte pénteken a minisztérium.

A közleményben Bódis József, a tárca felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára kijelentette: „más világméretű kihívásokhoz hasonlóan a vírusválsággal való sikeres megküzdés kulcsa is az innováció. Az ITM által koordinált több mint húsz projekt között megtalálhatók a vírus terjedését vizsgáló mérések, a védekezést segítő eszközfejlesztések, a betegek felépülését támogató kutatások, fejlesztések is. Az újabb magyar gyógyszerfejlesztési sikerek látványos jelei a hazai kutatások hatékonyságának, a vállalati és egyetemi szakértők világszínvonalú tudásának, példás együttműködési készségének”.

A Richter Gedeon Zrt. már tavasszal lehetőséget kapott a koronavírus kezelésében bizonyítottan hatásos remdesivir hazai fejlesztésére. A hatóanyag klinikailag igazolt módon gyorsítja a betegek gyógyulását, trendszerűen csökkenti a halálozási arányt. A kormányzati forrásból finanszírozott fejlesztés eredményeként legyártott gyógyszereket a cég átadja a magyar államnak. A jelenleg a gyártó raktárában várakozó, klinikai vizsgálathoz felhasználható kiszerelt mennyiség mintegy 250 beteg kezelését teszi lehetővé. Október végéig összesen több mint 800 betegnek elegendő gyógyszer áll majd rendelkezésre. A projekt mintegy 400 millió forint támogatással valósulhat meg – számolt be az ITM közleménye.

Az innovációs tárca első körben, még tavasszal 3 milliárd forintot különített el a koronavírussal kapcsolatos kutatás-fejlesztési feladatokra. A támogatott projektek – a terápiás módszerek kidolgozásától a lélegeztető-eszközök sorozatgyártásán át a matematikai modellezésen alapuló járványügyi elemzésekig – a tervezett ütemben haladnak előre.

A Befektetés a jövőbe pályázati felhívásban 7 milliárd forint forrás volt elérhető a népegészségügyi szempontból jelentős diagnosztikai és terápiás eljárások, új technológiák, termékek és szolgáltatások fejlesztéséhez. A kiírásra beérkezett több mint félszáz projektjavaslat formai ellenőrzése és szakmai véleményezése zajlik. Általánosabb célú egészséggazdasági és egészségipari beruházásokra további két pályázatban összesen 85 milliárd forintot biztosít a kormány – olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében.

Forrás: MTI
Kelt: 2020-10-09

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással